2013. július 5., péntek

Kukoricás rakott tök


      Újra itt egy mutatós tökös recept. Ma ebédre készítettem, finom volt és ízletes. Készítsétek el ti is, nem fogjátok megbánni! 
      Hozzávalók 4 személyre: 1 kg főzőtök vagy cukkini, 3 paradicsom, 1/2 hagyma, 3 cikk fokhagyma, 100 ml olaj, 250 g kukorica (konzerv), 2 evk. zsemlemorzsa, 200 g sajt, só, bors, csombor.
      A tököt meghántjuk, karikára vágjuk, a paradicsomot is felszeleteljük, a hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk, amit aztán az olajhoz keverünk.
      Egy tűzálló tál alját behintjük zsemlemorzsával, kirakjuk egy sor felszeletelt tökkel, rá a karikára vágott paradicsomszeletkéket. Sózzuk, borsozzuk, csombordozzuk, meghintjük a hagymával meg jó bőven kukoricával. A végén fokhagymás olajat locsolunk rá. Addig végezzük a rétegezést, amíg van hozzávalónk, vagy az edényünk történetesen megtelik.


       Tetejét alufóliával betakarjuk, majd előmelegített 180 fokos sütőbe 45 percre sülni tesszük. Miután kivettük, kitakarjuk, meghintjük a maradék zsemlemorzsával, amire aztán a reszelt sajt kerül. Újra sütőbe toljuk, de most csak kevés időre, amíg a sajt egy picit megpirul.

3 megjegyzés:

  1. Hát ez isteni:) Jó ötletet adtál:)
    Juci, mi Erdélyi Konyhások sem vagyunk zsenik egy cseppet se, csak mi ki is nyomtatjuk receptjeinket, meg vigyázunk a szerkesztésre, fotókra, határidőkre, de másként ugyanolyan háziasszonyok vagyunk mint ti:)

    VálaszTörlés
  2. Szuper kis recept, elkészítendő ez is! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...