2012. december 29., szombat

Csokis mogyorós brownie, Bobo


        Ez év utolsó bejegyzéseként egy finom sütit fogok bemutatni. A receptet a lányom egyik kedves barátnőjétől kapta, Ancatól. Miután végigolvastam a receptet, rájöttem, hogy ez süti a brownie és a snickers kombinációja. Nem annyira mutatós, de igazolhatom, hogy nagyon de nagyon finom.
        Hozzávalók: 1 és fél csupor cukor (egy csupor= 200 ml), 250 margarin, 3 evk. kakaó, 4 tojás, egy csupor liszt, fél sütőpor. Továbbá: 100 g margarin, 100 g  olvasztott csokoládé, 100 g pergelt, apróra vágott mogyoró.
        A margarint megolvasztjuk, elkeverjük benne a cukrot meg a kakaót és ha teljesen meghűlt, hozzáadjuk a 4 tojássárgát is. Ebből a masszából kiveszünk 14 evőkanállal egy másik edénybe. A maradékhoz  hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a  tojásfehérjék keményre felvert habját. Előmelegített 180 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Míg sül a tésztánk, a 14 evőkanál masszához hozzáadjuk a margarint, a csokit meg a mogyorót és lassú tűzőn addig főzzük, míg besűrűsödik. Még forrón a meleg, megsült tésztára simítjuk.
"Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan elpereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás,
amely megőriz téged."
Várnai Zseni
Mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet kívánok !!!!!

2012. december 20., csütörtök

Pudingporos kiflicskék

           
               Ma én is elkezdtem a sütemények készítését. Ezeket az egyszerű kiflicskéket sütöttem meg először, több variációban.
             Hozzávalók: 220 g liszt, 120 g margarin, 100 g cukor, 1 tasak vaníliás pudingpor, 2 tojássárga, 2 evk. tej.
            A fenti hozzávalókat összegyúrjuk, majd a tésztát egy órát a jégszekrényben pihentetjük. Addig a tepsiket sütőpapírral kibéleljük és előmelegítjük a sütőt. A tésztát ceruzavastagságúra sodorjuk, 5-6  cm-es darabkákat vágunk le belőle, kiflicskékké formáljuk, majd a sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk.
Előmelegített 180 fokos  sütőben 10 percig sütjük. 

         A megsült és kihűlt kiflicskéket porcukorral hintjük be, díszíthetjük egyszerű porcukros glazúrral (esetleg színessel) meg kis bonbonokkal. Fehér glazúr: 125 g porcukor, 2 evk víz.

2012. december 10., hétfő

Tejszínhabos almás


        Nem igaz, hogy minden hétvégén újdonságot sütök. Megtörtént, nem egyszer, hogy annyira ízlett egy süti hogy már másnap meg kellett ismételnem. Most egy egyszerű almás sütit hoztam, amit már számtalanszor megsütöttem és ha az emlékezetem nem csal mintha tortaformájába be is van jegyezve.
      Mint minden sütin általában, szoktam egy picit változtatni. Most egy kis tejszínhabbal tettem még finomabbá.
         Hozzávalók: 15 drb. alma, 150 g vaj, darált dió, cukor,  meggybefőtt(vagy mazsola). A tésztához: 6 tojás, 150 g cukor, 150 g liszt, fél tasak sütőpor. Tetejére : 250 ml tejszín.
         Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, majd mindegyiket megtöltjük cukros dióval meg pár szem meggybefőttel. Az almákat egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és mielőtt sülni tennénk mindegyik alma tetejére egy-egy kis kocka vajat biggyesztünk. A tepsit előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk kb. 30 percre. Ha kész az alma, és miután teljesen kihűlt, rátöltjük a piskótamasszát.Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük. Tetejére tejszínhabot kenünk.

2012. december 6., csütörtök

Káposztás csiga


         Az idén a Mikulás bejelentette, hogy vigyázzak, ne valami vékony kekszekkel fogadjam, mert Ő biza megéhezik (hisz nagy utat tesz meg) míg hozzánk ér. Törtem is az agyam mit szeretne, aztán erre a káposztás csigára esett a választásom.
         Hozzávalók 30 darabhoz: 600 g liszt, 30 g friss élesztő, 5 evk. olaj, 350 ml langyos tej, 1 kisk. cukor, 1 kisk. só. A töltelékhez: 1 kg friss káposzta, 1 kis fej hagyma, olaj, bors, só.
         A fenti hozzávalókból kelt tésztát készítünk. Egy órát kelni hagyjuk. Addig legyaluljuk a káposztát és a hagyma hozzáadásával megdinszteljük.


         A  tésztát kettéosztjuk, egyik részét félujjnyi vastagra kinyújtjuk, megkenjük a kihűlt dinsztelt káposztával, felsodorjuk, kétcentis csíkokra vágjuk, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.

2012. november 30., péntek

Mustáros borjúmáj sült céklával, Nemzetközi Receptek Kalendárja

         A napokban Kiss Éva keresett meg, a Lexiophiles nyelvi és kulturális blog szerzője, ami a bab.la nyelvi portálhoz tartozik. Nagy meglepetésemre meghívott, hogy résztvegyek az idén immár negyedszer megrendezésre kerülő "Nemzetközi Receptek Adventi Kalendárja" programukba.
         Megjegyzendő, hogy e kalendárium a világ minden tájáról tartalmaz recepteket és december elseje és huszonnegyedike között minden nap egy receptet meg szeretne osztani a Lexiophiles olvasókkal. Örömmel mondtam igent, hisz nagy megtiszteltetés számomra e felkérésnek eleget tenni. Az alábbi receptem a tervek szerint december 5 -én fog megjelenni.

Mustard calf’s liver with oven-baked beetroot

 
Ingredients: 500g fresh calf’s liver, 5 medium-sized beetroots, 2 carrots, 1 apple, 1 horseradish, mustard, milk, honey, salt, pepper, apple cider vinegar, cumin.
 
Soak the liver in cold milk for few hours, then cut it into slices. Sprinkle the slices with pepper, spread mustard on them and fry them in little oil.
Bake the beetroots (with the peel) in the oven on 200 degrees C for 40 minutes. Do not forget to add some water under the beetroots. After they cool down, peel them and cut them into two „rose-shape” pieces. Then leave all the pieces to rest for an hour in the following dressing: 2tbsp. honey, 250 ml. water, salt and a little apple cider vinegar, one tbsp. grated horseradish and a little cumin.Grate the carrots, the apple and the rest of the horseradish, this will be the stuffing of the beetroots. When serving, sprinle them with the rest of the dressing.
      Bon Appetit!

Mustáros borjúmáj sült céklával

 Hozzávalók: 500 g friss borjúmáj, 5 db közepes cékla, 2 db sárgarépa, 1 alma, 1 szál torma, mustár, tej, méz, só, bors, almaecet, köménymag.
       A májat pár órán át hideg tejben áztatjuk, aztán szeletkre vágjuk, megborsózzuk, s megkenjük mustárral. Kevés olajban készre sütjük.
          A céklát héjastól 200 fokos sütőben 40 percig sűlni tesszük. Ne felejtsünk egy kis vizet tölteni alája. Ha kihűltek, megpucoljuk, és mindegyiket kettészeljük rózsa alakúra. Ezeket a rózsácskákat kb egy órara a következő salátaöntetbe tesszük: 2 evk. méz, 250 ml víz, egy kis só és almaecet, amibe még egy evk. reszelt torma és egy kis köménymag is kerül. Addig lereszeljük a sárgarépát, a megmaradt tormát és az almát, amellyel megtöltjük majd a céklákat. Tálaláskor meglocsoljuk a maradék dresszinggel.
           Egy rendkívül finom vacsora.

2012. november 29., csütörtök

Szója szeletek pikáns mártással


           Hazudok, ha azt mondom, hogy gyakran készítek szójás ételeket. Havonta egyszer azért csak beszúrom a menübe, így nem is zsörtölődnek, hanem szépen megeszik. A szója szeleteket többféleképpen lehet elkészíteni, kirántva, pörköltnek, most egy különleges mártással tálaltam, higgyétek el, így is nagyon finom.
           Hozzávalók: 100 g szója , 1 vegetakocka, 500 ml víz. A mártáshoz: 1 kis fej hagyma, 1 evk. édes mustár, 1 evk liszt, 250 ml tejszín (esetleg tej), 1 evk. friss kapor, kevés olaj, só, bors.
           A száraz szója szeleteket a vegetás vízben 15 percig puhára főzzük, leszűrjük és félretesszük. A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megfonnyasztjuk, sózzuk, borsozzuk, majd a tejszínes mustáros lisztes habarással bekötjük. Megszórjuk friss kaporral, majd hozzáadjuk a szóját és így együtt összefőzzük.
Krumplipürével tálaljuk.

2012. november 26., hétfő

Káposztás rakott palacsinta


          Bizony, bizony ez egy finom rakott palacsinta, sok káposztával meg nyakonöntve jó sok tejföllel. Első látásra kevésnek bizonyult, de miután felvágtuk és egy-egy szeletet elfogyasztottunk, rájöttünk, hogy tartalmas, laktatós és a második szelettel még a fiúk sem tudtak már megbirkózni.
          Hozzávalók a palacsintatésztához: 1 tojás, 130 g liszt, 300 ml tej, 200 ml ásványvíz, 150 g préselt sonka, 50 ml olaj, pici só.
          A sonkát lereszeljük és a többi hozzávalóval palacsintatésztát keverünk. Ebből az adagból 5-6 darab vastagabb palacsintát sütünk.
          A töltelékhez 1 kg friss káposzta szükséges, amit legyalulunk, lesózunk, majd forró olajon megdinsztelünk. A szokásosnál egy picivel több borssal ízesítjük. Egy pizzás tepsit sütőpapírral kibélelünk,erre fektetjük az első megsült palacsintát rá pedig káposztát símítunk, aztán bőven tejfölt és végezzük ezt mindaddig, míg van palacsintánk. Aztán 20 percig forró sütőbe tesszük, még melegen tálaljuk jó sok tejföllel.


2012. november 22., csütörtök

Székelykáposzta édeskáposztából

        Mielőtt e bejegyzést megírtam volna, megnéztem egy picit a neten, ha van e ilyen recept, hogy ne kelljen szégyenkezzek a székelyek előtt, amiatt, hogy reformáltam a székelykáposzta receptjét. Na de nem bántam meg, nagyon finomra sikerült és  pár maradék cherry paradicsommal az esztétikai értékén is sikerült javítanom.
         Hozzávalók: 500 g disznóhús, 2 hagyma, olaj, só, bors, pirospaprika és őrölt paprikakrém, 1 kg friss káposzta, paradicsomlé, esetleg cherry paradicsom, kapor, csombor.
        Először a pörkölt elkészítéséhez fogunk hozzá, a szokásos módon. Míg fő a hús, addig a káposztát legyaluljuk, enyhén besózzuk, majd állni hagyjuk. Amikor majdnem kész lett a pörkölt,  hozzáadjuk a levétől kicsavart káposztát, ízesítjük apróra vágott kaporral meg csomborral (szárított is lehet), felöntjük kevés paradicsomlével és készre főzzük.
        Mint írtam, kis apró paradicsomokat is tehetünk bele, de ez elhagyható. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá.

2012. november 18., vasárnap

Pudingos almás szelet

          Nagy hibát követtem el a tegnap este. Csak egy adag süteményt sütöttem, amit aztán rögtön meg is bántam, mert annyira tetszett a családomnak, hogy felét még azon este eltüntettük, és persze a fotókat megint éjnek idején kellett megejtsem, biztonság kedvéért.
          Hozzávalók: 4 tojás, 150 g cukor, 180 g olvasztott margarin, 200 g liszt, 2 tasak vanilíapor, 2 evk. kakaó, 4 alma, 3 evk. citromlé, 1 sütőpor. Tovább: 2 eperízű pudingpor, 700 ml tej, 6 evk. cukor.
          Az almákat meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd megöntözzük citromlével, hogy ne barnuljanak meg. A pudingot megfőzzük, kihűtjük. A tojássárgákat a cukorral, a vaníliával meg az olvasztott margarinnal jól elkavarjuk, hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a keményre felvert tojásfehérjéket felváltva. Ha mindezzel megvagyunk, a masszát kettéosztjuk. A sárga masszát egy kisebb tepsibe kanalazzuk, amit előzőleg sütőpapírral béleltünk ki. Erre a masszára az almakockákat szórjuk, majd rátesszük a megfőtt, kihűlt pudingot. A pudingra a massza második része jön, amihez előzőleg 2 evk. kakaót és 2 evk. tejet kavartunk.
        Tésztánkat előmelegített 180 fokos sütőben kb. 35 percig sütjük.

2012. november 15., csütörtök

Mézes homoktövis


       Bizonyára ismeritek a HOMOKTÖVIST, ezt a csodálatos gyógynövényt. Először gyermekkoromban találkoztam vele, a nagyi készített belőle gyógyszert, nem igazán szerettem, de azért szófogadóan bevettem mindennap az adagomat. Aztán már anyaként minden évben készítettem a gyerekeknek egy kis üveggel, mire megunták volna szépen elfogyott. Tudtam, hogy vitaminbomba, táplálékkiegészítő, immunrendszer erősítő, de hogy még számtalan jótékony hatása van, ezekről később itt olvastam.
       Bevallom az idéni adagot a piacról vettem, nagyon potom áron, máskor kirándulás közben szoktuk összegyüjteni. Az a lényeg, hogy ép, egészséges, megért szemeket vásároljunk, vagy gyűjtsünk.
       Hozzávalók: 200 ml homoktövis, 200 ml méz.
       A bogyókat kiválogatjuk, egy szitába tesszük és megmossuk. Egy mélyebb edénybe öntjük, majd egy üvegpohárral szépen szétroncsoljuk. A kapott pépet egy befőttes üvegbe kanalazzuk hozzáadva a mézet is. Mindezt egy nylonkanál segítségével. Jól összekavarjuk és 7 napig hütőszekrényben érleljük.

         Fogysztani naponta egyszer, reggel vagy délben étkezés előtt ajánlatos egy kiskanállal.

2012. november 11., vasárnap

Csokis mogyorós intelligens szelet

       
             Most azok akik sokallják e süti elkészítéséhez a 10 tojást, kattintsanak tovább.... Ez egy nagyon finom süti, igaz egy kicsit drága mulatság, de mit nem teszek meg én a családomnak, csak hogy örömet szerezzek nekik?!
             Egy hozzá hasonlót már készítettem, amit itt olvashattok, s hogy miért intelligens krémes a neve? Nagyon egyszerű a válasz: az összeállított masszát miután a tepsibe töltjük és sülni tesszük, sütés közben ő maga négy részre válik: lásd a fotót. Nem érdekes??
             Hozzávalók: 10 tojás, 300 g cukor, 250 g margarin, 200 g tejcsoki, 200 g sótlan mogyoró, 12 evk. liszt, 1 liter tej.
             A csokit megolvasztjuk, a mogyorót ledaráljuk. A margarint a cukorral 200 ml meleg tejben jól elkavarjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalókat: a tojássárgákat, a megolvasztott csokit, a maradék tejet,  a mogyorót, majd a legvégén a habbá vert tojásfehérjéket és a lisztet felváltva. Egy nagyon híg masszát kapunk, amit egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntünk, majd előmelegített 180 fokos sütőben  kb. 30 percig sütünk.

Csak hidegen szeleteljük. Szerintem dióval is finom lehet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

2012. november 4., vasárnap

Citromos sajtos halfilé


           A lányom kérésére készítettem ezt a finom ebédet. Nem csak Ő, nálunk mindenki szereti a halat, ezért gyakran is készítek. Ez a sajtos variáció nagyon finomra sikeredett, egy kis tepsis burgonyával igazán nagyon ízletes volt.
          Hozzávalók: halfilé, sajtszeletek, citrom, olaj, bors, só.


            A halszeleteket egyesével alufólia darabokra fektetjük. Mindegyik halfilét bekenjük vékonyan olajjal, sózzuk, borsozzuk, betakarjuk sajtszeletekkel, majd citromkarikákat helyezünk mindegyik sajtszeletre, Rátekerjük az alufóliát. Ezt minden egyes halszelettel külön-külön megcsináljuk. Előmelegített sütőben max hőmérsékleten 10-15 perc alatt készre sütjük. Tepsis burgonyával és céklasalátával tálaljuk.

2012. október 15., hétfő

Almás mézes szelet


           Bizonyára emlékeztek a Háztetős sütimre, annak mintájára akartam elkészíteni ezt a finom almást, de nem voltam valami túl szerencsés a elmúlt hétvégén. A sütés közben egy kis baki történt. Miután a tésztát háromba osztottam, mert ugye két lapot akartam sütni, a harmadik adagból pedig a rudacskákat, az történt hogy már az első megsült lapot sikerült összetörnöm. Nem volt más választásom, a harmadik adag tésztából is lapot sütöttem, aztán a másikat összemorzsoltam egy kis tejjel meg vajjal, majd golyókat formáltam és a pudingos almára helyeztem, rá megint alma és rá a lap.
           Hozzávalók: 600 g liszt, 50 g zsír, 2 tojás, 250 g cukor, 3 evk. méz, 4 evk tej, 1 kisk. szódabikarbona.
           A fenti hozzávalókat összedolgozzuk, legalább 30 percig jégszekrényben pihentetjük. Háromba osztjuk és lapokat sütünk tepsi háton. Az egyik lapot összemorzsoljuk, kevés tejet meg vajat adunk hozzá, majd kis golyókat formálunk.
           Töltelék: 1 kg  reszelt alma, 200 g cukor, 2 tasak vaníliás pudingpor, 1/2 citrom leve, 600 ml víz.
           Feltesszük a vizet a cukorral és a citromlével főni. Ha forr, hozzáadjuk a reszelt almát és kb. tíz percíg tovább főzzük, majd 200 ml vízben feloldjuk a pudingport és az almához adjuk. Addig főzzük míg besűrűsődik. Még melegen töltjük rá a lapra, kirakjuk golyócskákkal, aztán rájön még egy adag almás puding, aztán a maradék lappal befedjük.
           Nem glazúrozzuk, csak símán behintjük egy kis porcukorral.

2012. október 13., szombat

Focaccia


          Focaccia, magyarul vegetáriánus pizza (szerintem). Készülhet olajbogyóval, koktélparadicsommal, vagy más zöldséggel, lekenve jó vastagon fokhagymás olívaolajjal és ki-ki maga ízlése szerint fűszerezve bazsalikommal, oregánóval, rozmaringgal stb... Tésztája majdnem megeggyezik a pizzatésztával, csak egy picivel több olaj meg só kerül bele.
         Hozzávalók 2 lepényhez: 500 g liszt, 25 g friss élesztő, 100 ml olaj, 1 evk. só, 300 ml langyos víz, 1 kisk. cukor. Továbbá: 50 ml olaj, 6 cikk fokhagyma, koktélparadicsom, bazsalikom, só.
         A fenti hozzávalókból egy könnyű rugalmas tésztát gyúrunk. Kelni hagyjuk, addig elkészítjük a fokhagymás olajat: a fokhagymacikkeket megtakarítjuk, összezúzzuk, majd az olajjal jól elkeverjük.
Ha megkelt a tésztánk kettéosztjuk, kirakjuk paradicsomokkal, lekenjük jó vastagon fokhagymás olajjal,  meszórjuk apróra vágott bazsalikommal és sülni tesszük.

 Ha megsült a lepénykénk, még melegen megszórjuk darabos sóval.


 Itt pedig mini focacciakat készítettem.


2012. október 9., kedd

Cékla leves

 Ezen a néven szeretném bejegyezni ezt a különleges, de egyben nagyon ízletes levest, amit kimondottan  ősszel készítek.Ilyenkor  bőven van friss cékla, torma és a többi hozzávaló. Még csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy pürésítve sokkal finomabb, ilyenkor még egy pár pirított kenyérkockát is szórok rá.
  Hozzávalók: 1 alma nagyságú friss cékla, 3 közepes murok, 2 krumpli, 1 hagyma, 2 evk. olaj, 1 vegetakocka, bors, cukor, só, kevés citromlé.
A céklát meg a murkokat megpucoljuk, lereszeljük,  kevés olajon megfonnyasztjuk,  felöntjük vízzel, hozzáadjuk a vegetát meg a hagymát és kb. 15 percig főzzük. Közben a krumplikat is megtakarítjuk, kockákra vágjuk és a leveshez adjuk. Ízesítjük sóval, kevés cukorral meg borssal. Ha kész mixerrel pürésítjük és egy pici citromlével savanyítjuk.
 

Tálaláskor reszelt tormát, pirított bacont meg krutonokat adunk hozzá.

2012. szeptember 24., hétfő

Gyümölcstorta és hírek röviden

             Már egy jó hónapja, hogy megkezdtem a munkát. 15 éves szabadság után, hát mit mondjak, picit nehéz. Egy optikai üzletben mint eladó dolgozom, naponta 4 órát. Nem a munka nehéz, hanem az otthonról való elszakadás, mível a családom nagyon megszokta, hogy mindig számíthat rám. Most pedig csak rohanok. Munka után piac, üzletek, haza. Otthon vár a főzés, vasalás, kert és még mindig folytatódnak az eltevések. Estére olyan fáradt vagyok, hogy még blogozni sincs erőm.
            Most pedig ezt a finom gyümölcstortát szeretném bemutatni. Ez évi szülinapi tortámat a  lányom készítette, olyan finomra sikerült, hogy ez is csak tíz percig tartott.
Hozzávalók: egy 5 tojásos piskótalap. Krém: 1 tasak hidegen kötő csokis pudingpor, 300 ml hideg tej, 2 banán, 2 nektarin, 1 ananász konzerv, pár szem szőlő.

2012. szeptember 8., szombat

Ehető egérkék

        Ezekkel az ehető egérkékkel szeretnék meglepetést szerezni a kicsi Laurentiunak, Mihaela kolleganőm fiacskájának. Gondolom tetszeni fog a legénykének.
       Elkészítésük roppant egyszerű, még kézügyessséget sem igényel, reggelire vagy vacsorára jópofa étvágygerjesztő kicsinek és nagynak.
       Hozzávalók: tojás, szalámi, szemes bors, pici paprika.

2012. szeptember 4., kedd

Oregános sültpaprika szósz krumplipürével és apró fasírttal


              Itt van az ősz a nyakunkon. Csak kapkodom a fejem, mindennapra megvan a program. Ízet főztem meg zakuszkát, a kertből pedig a murkot és a krumplit ástuk ki.
              Most egy finom szószt szeretnék bemutatni, amit főleg ősszel készítek, mivel a fő hozzávalója a sültpaprika. A fotó nem valami szép, kérlek nézzétek el nekem....
           Oregános sültpaprika szósz
         Hozzávalók 4 személyre: 500 g paprika(piros), 4 paradicsom, 2 cikk fokhagyma, 100 ml fehér bor, só, bors, pici cukor, oregano, olaj.
         A paprikákat megsütjük, héjukat eltávolítjuk, torzsájukat eltávolítjuk és apró kockákra vágjuk. A paradicsomokat leforrázzuk, héjukat eltávolítjuk és feldaraboljuk.
         Forró olajban megfonnyasztjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a feldarabolt sültpaprikát, a paradicsomot, rátöltjük a bort, esetleg még egy pici vizet is adhatunk hozzá, a fenti fűszerekkel ízesítjük, majd készre főzzük.

2012. augusztus 28., kedd

Greta Garbo szelet


         A megunhatatlan Zserbó szelet mindenki kedvence. Receptjét Dédikétől tanultam, Anyukám is ugyanígy készítette, szeretném ha a lányom, aki már ismeri, majd továbbadja.
         Hozzávalók: 500 g liszt, 150 g vaj, 3 tojás, 3 evk. cukor, 2 evk. tejföl, 20 g élesztő, pici tej, só.
         Az élesztőt kevés tejben 1 evk. cukorral meg 2 evk. liszttel felfuttatjuk, majd a többi hozzávalókkal összedolgozzuk. Ne feledjünk a tésztánkhoz egy pici sót adni. Miután jól összedolgoztuk három részre osztjuk, majd mindegyiket tepsi nagyságúra nyújtjuk.
         Töltelék: 250 g darált dió, 250 g porcukor, fél citrom reszelt héja és 400 g finom savanykás íz.
         A lapokat megkenjük ízzel, majd beszórjuk porcukros dióval. A harmadik lappal befedjük és kb. 30 percig a tepsiben kelni hagyjuk. Előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük. Ha meghűlt a tésztánk, tetejét glazúrozzuk: 2 evk. kakaó, 140 g porcukor, 2 evk. olaj, 3 evk. forró víz.

2012. augusztus 23., csütörtök

Spagettis virsli csipkebogyós paradicsomszósszal

             Most csak az ötlet kedvéért írom ezt a bejegyzést, mert e főétel elkészítése oly egyszerű, hogy még recept sem kell hozzá. Esetleg az adagokat megírhatom négy személyre: 12 darab virsli, 300 g spagetti. A szószhoz pedig: 2 evk. olaj, 2 evk liszt, 500 ml  paradicsomlé, 1 kisk. hecserlilekvár, cukor, só.
             A virsliket 2 cm-es darabokra vágjuk és spagettivel tüzdeljük, vigyázzunk csak kb. 5 darabot bír meg a virslidarab, mert ha többet teszünk elrobban és már nem olyan guszta. Forró sós vízben 8-9 perc alatt készre főzzük. A paradicsomszószt a szokásos módon készítsük, amihez aztán egy kiskanál hecserlilekvárt kavarunk. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, az íz egy különleges aromát ad, a szósz selymes, csillogó lesz tőle.

2012. augusztus 20., hétfő

Kókuszos lepény


         Ma ünneplik névnapjukat a legényeim. Egy finom  kókuszos lepényt sütöttem tiszeletükre. Nagyon szerették, mert mutatós is volt meg finom is.
         Hozzávalók: 500 g liszt, 2 tojás,  4 evk. cukor, 4 evk. olaj, 300 ml tej, 25 g élesztő, 1 csapott kisk. só. Még 100 g vaj, 200 g kókuszreszelék, 200 g cukor, 2 tasak vaníliapor.
         A fenti hozzávalókból kelt tésztát készítünk a szokásos módon. Miután megkelt, négybe osztjuk, mindegyik darabot kör alakúra nyújtjuk, aztán a lapokat lekenjük olvasztott vajjal, majd meghintjük gazdagon cukorral, kókuszreszelékkel és vaníliaporral. Szeletekre vágjuk, feltekerjük és olajozott tepsire  sorakoztatjuk.

            
           Előmelegített 180 fokos sütőben szép mosolygósra sütjük.
DRÁGA SZERETTEIM BOLDOG NÉVNAPOT!!!

2012. augusztus 14., kedd

Tojásos tökpástétom

     
           Számomra is lejárt a vakáció, visszatértem. Egy könnyű, finom vacsorára valót hoztam, egy tökkrémet. A receptet itt találtam, picit változtattam rajta.
          Hozzávalók: 500 g cukkini vagy főzőtök, 1 nagyobb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 4 keményre főtt tojás, 5 evk. olaj, 2 kk. mustár, fél citrom leve, bors, só.
         A zsenge főzőtököt meghámozzuk, felkockázzuk, majd kevés olajon puhára pároljuk. Ha kihűlt, botmixereljük. A tojásokat keményre főzzük, majd a hagymával meg a fokhagymával együtt lereszeljük. A megreszelt hozzávalókhoz annyi tökpépet kavarunk, hogy kenhető krémet kapjunk. Hozzáadjuk a mustárt meg a citromlevet, sózzuk, borsozzuk. Pirítossal és paradicsomszeletkékkel tálaljuk. Finoooooom!

2012. augusztus 2., csütörtök

Darált húsos tök lecsó

             Most, hogy a cukkiniszezon lejárt, nagy örömömre megkezdődött a főző töké. Ezt az igénytelen zöldséget is számtalan módon lehet elkészíteni. Ha még pici zsenge, akkor bundában, ha már kinőtte magát akkor tocsnit meg főzeléket készítek belőle. Még töltve is elfogadja a családom, de így darálthússal kiegészítve, lecsónak, nagyon szeretik. Elkészítése 30-40 percet vesz igénybe az előkészületekkel együtt.
             Hozzávalók 4 személyre: 300 g darált hús, 2 hagyma, 1 paprika, 2 paradicsom, 600 g kockára vágott tök, só, bors, bazsalikom, csombord, 3 evk. olaj.
             A  forró olajban megfonnyasztjuk az  apróra vágott hagymát és paprikát, rátesszük a húst és tovább pirítjuk, míg elkészül. Közben a tököt megtakarítjuk, felszeleteljük, majd apró kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a húshoz, sózzuk, borsozzuk, amikor már színt vált a tök a paradicsomkockákat is hozzáadjuk. Megint fűszerezzük, most bazsalikommal és csomborddal. Én most mindkettőből szárítottat használtam.
Vigyázat, ne pároljuk túl a tököt, csak addig, míg levét elfővi, roppanós maradjon.

2012. július 30., hétfő

Almás lepény

               Amióta megvan a dagasztógépem, jóval többször készítek élesztős finomságokat, legyen az pizza, bukta, fánk, vagy éppenséggel lepény.
              Ez a lepény pont úgy készül mint a kapros ordás lepény, csak a tölteléken változtattam.
A megkelt tésztát kettéosztjuk, egyik részét kinyújtjuk,  sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, majd töltjük.
              A töltelék 1,5 kg nyers reszelt alma, 200 g cukor, 1 evk. fahéj.
              Az almát, miután meghámoztuk és megreszeltük, jól kiszorítjuk és úgy szórjuk a tepsibe. Ráhintjük a cukrot meg a fahéjat. A második kinyújtott lappal betakarjuk.
Mielőtt sütőbe tennénk a lepényt, tetejét kenjük le egy egész felvert tojással, majd egy villával szurkáljuk meg. Előmelegített 180 fokos sütőben 40 percig sütjük.

2012. július 26., csütörtök

Pikáns cukkinikrém


            A tegnap este egy finom cukkinikrémet készítettem. Már szerepel a bejegyzéseim között egy, az is nagyon finom, csak egy baja van, hogy majonézzel készül és most ebben a melegben nem ajánlott.
A mostanit Jamie Olivertől tanultam.
            Hozzávalók: 400 g cukkini, 3 cikk fokhagyma, 3 karika friss csipőspaprika, 3 mentalevél, só, bors,  4 evk. olaj, pár csepp citromlé.
            A forró olajon egy percig pirítjuk a  fokhagymát és a karikára vágott csipőst. A cukkinit megtakarítjuk, kockacukor nagyságúra aprítjuk, hozzáadjuk a fokhagymás csipőshöz és fedő alatt, saját levében puhára pároljuk (kb 15 percig).  Közben sózzuk, borsozzuk. Ha kész, hozzáadjuk az apróra vágott mentalevelet, egy pici citromlevet, majd botmixerezzük.
            Paradicsomszeletekkel tálaljuk. Ezek a pici cherry paradicsomok a kertünkben teremtek .

2012. július 23., hétfő

Bundás hús pirított búzadarával és almaszósszal


           A tegnap az uramat ünnepeltük. Nagyon finom ebéd készült a tiszteletére: eperleveles zöldség leves,  óriás bundás húsok finom almaszósszal meg pirított búzadarával.Almás lepény volt a desszert, mert azt rendelte, az az Ő kedvence.
           Megint gyönyörű húst kaptam a hentesnél, csont nélküli karajt. Abból készítettem bundás húst, úgy 12 darabot. A pirított búzadara receptjét itt olvashatjátok.
           Most pedig az almaszószon lesz a hangsúly.
           Hozzávalók 4 személyre: 500 g alma, 2 evk. liszt, egy csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejszín vagy 500 ml tej, só, cukor.
           Az almát megtakarítjuk, apró kockákra vágjuk, és egy pici vízzel főni tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldpetrezselymet, majd ha az alma már megpuhult lisztes tejszínnel besűrítjük. Cukorral és egy pici sóval ízesítjük. Finooom!

2012. július 20., péntek

Uborkasaláta télire


         A nagy meleg ellenére rengeteg uborka termett az idén is kertünkben. Az uramnak köszönhetem, ő ültette, öntözte, permetezte, gondozta. Tettem is el télire kb. 50 literrel, úgy hagyományosan, kovászos is készült és persze ebédre a salátákba mindig  4-5 darab elfogy.
         Egyik kedves szomszédasszonyomtól, Magdustól, tanultam egy újabb receptet, gondoltam megosztom veletek is.
         Pontos recept szerint: 1 kg friss uborka, 100 ml ecet, 2 evk. só, 100 g cukor, fél kiskanál szalícil.
Az uborkákat megmossuk, héjastól legyaluljuk, megszórjuk sóval, cukorral szalícillel, majd rátöltjük az ecetet. Összekavarjuk, majd az edényt lefedve 24 órára  hűvös helyen tartjuk.
         Másnap két 750 ml befőttesüveget mosunk, mindegyik aljára egy-egy szál tormát, kaprot meg csombordot teszünk. Rákanalazzuk az uborkát, majd a megmaradt uborkalével az üvegeket feltöljük.

2012. július 16., hétfő

Mókás főzelék feltét


            A fogorvos várótermében egy fiatal anyukával beszélgetve megtudtam, hogy a tíz éves fia nem hajlandó főzeléket enni. Amikor azt mondtam, hogy nálunk ebédre éppen paradicsomos tökfőzelék van, hosszasan mosolygott. Ezzel a tükörtojás emberkével szeretnék ötletet adni mindazoknak az anyukáknak akiknek csemetéik nem szeretik a főzeléket.:)
           Hozzávalók: 2 tojás, 4 szem fekete borsó, kevés ketchup, olaj a sütéshez.
           A tojásokat óvatosan szétválasztjuk, vigyázva, hogy a tojások sárgája ne sérüljön meg.
Először a tojások fehérjét kevés forró olajban egy picit elősütjük, majd a sárgákat szépen ráhelyezzük és tovább sütjük. Tetszés szerint díszítsük.

2012. július 12., csütörtök

Lestyános krumpligombóc leves


             A lestyánom a kertben kezd megsárgulni, gondoltam még egy finom levest hadd ízesítek vele. Erre a finom krumpligombóc levesre esett a választásom és most sem csalódtam: tartalmas és ízletes.
             Hozzávalók a gombócokhoz: 4 főtt krumpli, 1 tojás, 2 evk. búzadara, 2 evk. liszt, 1 kisk. zsír esetleg margarin, só, bors, apróra vágott lestyán. Tovább: 1 hagyma, 200 g sonka, 1 evk. vegeta, egy csokor lestyán, 2 evk liszt, pirospaprika, só, olaj, 2 l víz.
             A vizet feltesszük főni, hozzáadjuk az egész hagymát, a csíkokra vágott sonkát, sót, vegetát meg az apróra vágott lestyánt. Közben elkészítjük a gombóckákat. A fenti hozzávalókat összegyúrjuk, majd kézzel apró meggy nagyságú gombóckákat formálunk. FIGYELEM!!! Először a levest berántjuk és csak utána főzzük bele a gombócokat. Tálaláskor tejfölt is adhatunk hozzá.

2012. július 9., hétfő

Mustáros sertéscomb petrezselymes burgonyával

      
           Tombol a nyár, nagy a hőség, vedeljük a hűtőből a vizet és csak vegetálunk. A sütemények készítése kizárt, csak gyümölcsleveseket kíván mindenki, utána esetleg egy kis egyszerű főzeléket. Aztán megint jöhet a hideg dinnye vagy fagyi, de abból ipari mennyiségben.
           A mai ebédet nagyon gyorsan összehoztam, mert ugye könnyű főzni, ha van miből.
           Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 3 közepes hagyma, 2 paprika, só, bors, 1 kisk. pirospaprika, 100 ml olaj, 2 evk. mustár, 1 evk. liszt.
            A felhevített olajon megfonnyasztjuk a hagymát meg a paprikát, hozzáadjuk a kockákra vágott húst, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, felöntjük egy kis vízzel.és készre pároljuk. A mustárt a liszttel, egy kevés vízzel elkavarjuk, majd ezzel a kötéssel a pörköltet besűrítjük. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.

2012. július 3., kedd

Tepsis tökkarikák

      
           Kezdjem azzal, hogy dűhös vagyok. A tegnap este, jobban mondva éjjel, recepteket keresgélve ráakadok egy régi tökfőzelékes fotómra, ami meglepetésemre más blogon szerepelt. Az volt az érdekes, hogy még a nevemet sem törölte és egy receptet írt mellé. Persze, hogy nem az én receptemet. Be akartam jelenkezni hozzá, hogy megjegyzést hagyhassak, de nem tudoooook!
            Ezt a finom vacsit ma készítettem. Karikára vágtam egy zsenge főzőtököt, sóztam, borsóztam, lisztbe mártottam, majd mindegyik szeletet sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, meglocsoltam egy kis olajjal és sűlni tettem. Kb. 20 perc múlva megfordítottam és készre sütöttem.
            Még melegen paradicsomszeletekkel meg apróra vágott fokhagymával tálaltam. Megszórhatjuk apróra vágott friss kaporral meg csomborddal is. Finooom!

2012. június 27., szerda

Kókuszos meggyes torta

 
        A lányom a héten, pontosabban hétfőn, töltötte a 20. szülinapját. Istenem, hogy eltelt az idő, csak most volt az a nyári reggel, sosem felejtem el, a férjem reggel 7-kor iskolába ment, negyed nyolckor kezdődtek az ötperces fájdalmak, fél nyolckor már a szülészeten voltunk és háromnegyed nyolckor megmondtam a nevét a kislánynak. Most már nagyot nőtt, az egyetemen is ügyesen bemutatkozott, ott is tízes tanuló. Nem tudom meghálálni az Istennek, hogy ilyen két ügyes okos gyermekem van.
Mégegyszer : BOLDOG SZÜLINAPOT  DRÁGA GYERMEKÜNK!!!!!

         Hozzávalók a tortához: 125 g liszt, 100 g vaj, 100 g cukor, 1 tasak vaníliapor, 4 tojássárga, fél tasak sütőpor.
         A fenti hozzávalókat jól összedolgozzuk, ha nagyon lágy a tészta még tehetünk hozzá egy kevés lisztet.
Egy kisebb tortaforma ( 22 cm) alját megkenjük olajjal, sütőpapírral kibéleljük, majd a tészta FELÉT rásimítjuk. 4 tojásfehérjét 200 g cukorral kemény habbá verünk és felét a habnak rátöltjük az előző tésztára. Megszórjuk 4 evk. kókuszreszelékkel és 20 percre előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük.
A maradék tésztából meg habból még egy hasonló lapot sütünk.
          Ha mindkét lapot megsütöttük, ne felejtsük felvágni az egyiket, míg meleg, 12-be vagy 8-ba, ami aztán a torta tetejére kerül.
          Az első krémhez 300 g kimagozott meggyre, 2 evk. cukorra, 1 tasak vaníliás pudingporra és 100 ml vízre van szükségünk.
A vizet a cukorral meg a pudingporral főni tesszük, hozzáadjuk a meggyet és tovább főzzük, míg besűrűsödik. Míg hűl, elkészítjük a második krémet.
         A második krémhez 250 ml tejszín és egy tasak habfixáló szükséges.
Az alsó lapra először a meggyes krémet kenjük, rá a tejszínhab, ráhelyezzük a második lapot, amit előzőleg felvágtunk.
Tetszés szerint díszítjük.

2012. június 21., csütörtök

Ropogós pizzaszeletek



         Sütöttem már pizzát rendes kelttésztából, leveles tésztából és rétes lapokkból. Mindhárom variáció ízlett a családnak, de az utobbi különösen finom volt.
         Elkészítése rendkívül egyszerű, a készen megvásárolt réteslapokat kifagyasztjuk, a lapokat egyenként megkenjük olajjal, háromba hajtogatjuk, három összehajtogatott lapot egymásra halmozunk, majd tetszés szerint tetejüket kirakjuk: gombával, szalámiszeletkékkel, sajttal, zöldségekkel.. Ízesíthetjük még oregánoval vagy bazsalikommal. Percek alatt finom ropogósra sül.

2012. június 18., hétfő

Sütés nélküli epres szelet

Ez a süti az ünnepi ebédünk fénypontja volt. A maga egyszerűségével, megpakolva sok-sok eperrel, mutatós tetővel nagyon kívántatta magát.
Hozzávalók:
Az alaplaphoz: 250 g keksz, 200 g sótlan mogyoró, 50 g kókuszreszelék, 200 g vaj, 4 evk. porcukor, 50 g kakaó.
A kekszet apróra törjük, a mogyorót ledaráljuk, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk .
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd a masszát kézzel a tepsi aljára simítjuk, aztán egy órára jégszekrénybe tesszük.
 A krémhez: 300 g mascarpone, 300 ml tejszín, 150 g porcukor, 10 g zselatin, 400 g eper.
A zselatint beáztatjuk, a mascarponet a cukorral habosra kavarjuk, a tejszínt pedig kemény habbá verjük.
A sajtkrémet szépen összedolgozzuk a tejszínhabbal, majd óvatosan hozzákavarjuk a megmelegített zselatint is. Ezt a krémet rátöljük a kekszes alapra, majd megszórjuk gazdagon megmosott, négybevágott eperdarabkákkal.
 A süti tetejét keksszel és eperdarabkákkal {300 g}díszítjük. Tálalásig jéjszekrényben tartjuk.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...