2012. november 22., csütörtök

Székelykáposzta édeskáposztából

        Mielőtt e bejegyzést megírtam volna, megnéztem egy picit a neten, ha van e ilyen recept, hogy ne kelljen szégyenkezzek a székelyek előtt, amiatt, hogy reformáltam a székelykáposzta receptjét. Na de nem bántam meg, nagyon finomra sikerült és  pár maradék cherry paradicsommal az esztétikai értékén is sikerült javítanom.
         Hozzávalók: 500 g disznóhús, 2 hagyma, olaj, só, bors, pirospaprika és őrölt paprikakrém, 1 kg friss káposzta, paradicsomlé, esetleg cherry paradicsom, kapor, csombor.
        Először a pörkölt elkészítéséhez fogunk hozzá, a szokásos módon. Míg fő a hús, addig a káposztát legyaluljuk, enyhén besózzuk, majd állni hagyjuk. Amikor majdnem kész lett a pörkölt,  hozzáadjuk a levétől kicsavart káposztát, ízesítjük apróra vágott kaporral meg csomborral (szárított is lehet), felöntjük kevés paradicsomlével és készre főzzük.
        Mint írtam, kis apró paradicsomokat is tehetünk bele, de ez elhagyható. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá.

18 megjegyzés:

  1. Nagyon finomnak néz ki és sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint hittem volna. Én még nem főztem ilyesmit, mentettem is!:)
    Köszönöm a bizalmadat a blogomhoz, én is szívesen jövök majd ide nézelődni, ötletet gyűjteni!:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy benéztél és hogy tetszik a blogom.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Marika kedves, nagyon ízlett a családomnak ezután gyakrabban készítem.

      Törlés
  4. Gyakorló szakács és kezdő blogoló vagyok, de azt hiszem máris jó helyre keveredtem :-)
    Guszta a káposztád, hasonlóképpen készítek én is ilyet, azzal a különbséggel, hogy nem sózóm be előtte a káposztát. Felénk egyszerűen parasztkáposztának hívják.
    További sok sikert Neked :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaid! Téged is visszavárlak.

      Törlés
  5. Na ezt most csinálom meg ,mert nagyon gusztának tűnik , majd jövök hogy milyen lett :)

    VálaszTörlés
  6. Biztos izleni fog! Orulok hogy beneztel! Visszavarlaaak!

    VálaszTörlés
  7. Elkészítettem, nagy sikere volt. Egy marék bulgurral dúsítottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, mennyire örülök! Köszönöm kedves Éva, hogy benéztél és hogy tetszett a kaja!
      Visszavárlak!!!

      Törlés
  8. Ez így elkészítve egy nagyon finom étel és gyorsan elkészíthető. Valóban tekinthető a székelykáposzta megreformálásának hiszen a savanyú káposztát lecserélted édesre.
    Azonban bárhogyan készíted el, a Székelyek előtt nem kell szégyenkezned mert nekik aztán semmi közük nincs a “székelykáposztához” !
    Nem is szerepel a hagyományos étel repertoárjukban sőt a legtöbben nem is ismerik.
    Tényleg csak érdekességképpen írom le az étel eredetét.:
    Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre.[1]

    VálaszTörlés
  9. Jucikám semmiképpen nem kell szégyenkezned emiatt az étel miatt, ugyanis a székelyeknek semmi közük hozzá, itt a hiteles történet a wikipediából: "Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre." Innentől maradt meg ez az étel és ezen a néven !!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anikó drága a tájékoztatást! Nagyon sikeres ez a recept a blogon, most néztem meg 14713-en olvasták el.

      Törlés
  10. ibolya vagyok aradrol . az én nászasszonyom csikszeredai és ő nálla ettem édes káposztával nagyon izlett de nem kértem el a recepjét és gondoltam,hogy csak van a neten recept rolla ha megcsináltam megirom,hogy lett e olyan mint a nászasszonyé sziasztok

    VálaszTörlés
  11. Nagyon várom, kíváncsi vagyok ízlett e

    VálaszTörlés
  12. Egy kis komeny nem artott neki :)

    VálaszTörlés
  13. Orulok, hogy elkeszitetted es remelhetoleg izlett is... remek otletet adtal, ki is fogom probalni komenyesen is. Bizonyara azzal is finom.
    Koszonom, hogy beneztel. Boldog Ujesztendot kivanok!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...