2016. július 28., csütörtök

Paprikával töltött uborka (savanyúság télire)

Ezt a mutatós savanyúságot a Pinterestről lestem.  Receptjét megosztom veletek is, hátha kedvet kaptok és Ti is elkészítitek.
Hozzávalók: uborka, paprika( ha lehet mind a három színből: piros, sárga, zöld). Még: torma, kapor, csombor, mustármag, ecet, só, cukor, befőzőpor, víz.
A paprikákat megmossuk és kis szeletkékre vágjuk. Az uborkákat több vízben megmossuk, végüket eltávolítjuk, 3 cm-es darabkákra vágjuk. Mindegyik darabkát egy éles kiskéssel kivájjuk de csak akkorára, hogy egy kis szelet paprika elférhessen benne.
Egy -egy paprikaszeletet az uborkába szúrúnk. 
Tetszés szerint nagyobb üvegkannába vagy befőttesüvegbe helyezzük ügyelve, hogy mindegyik üvegbe tegyünk bőven tormát , kaprot meg csombort.
Ecetes lével forrázzuk le. Egy 3 l borkánhoz szükséges :  az uborkával teli üveget tiszta vízzel megtöltjük. Egy nagyobb edénybe kitöltjük a vizet és forrni tesszük. Ebbe 3 evk. konyhai sót, 1 és fél evk. cukrot, 300 ml ecetet( 9 fokos), 1 kiskanál mustármagot és 1 kisk. befőzőport teszünk( nem szalícilt). Jól kiforraljuk az uborkára töltjük, tányérkával lefedjük és másnapig állni hagyjuk. Másnap az ecetes vizet újra letöltjük, újra forraljuk, az uborkára töltjük, lefedjük vagy celofánnal lekötjük, szárazdunsztban tartjuk és ha kihűlt kamrapolca tesszük.

2016. július 19., kedd

Tarhonyás lecsó sült nyakas karajjal

Nyáron nagy sláger nálunk a lecsó. Mindenki kedvence, készüljön rizsesen, vagy quinoával , vagy esetleg tarhonyával. Bármely változat finom lehet, ha valami feltét is jár rá. 
Lecsós tarhonya: 3 hagyma, 3 paprika, 4-5 paradicsom, só, bors, fűszerpaprika, kevés olaj. Még: pár evőkanál tarhonya.
Lecsót készítünk a szokásos módon. A hagymát és a paprikát felszeleteljük, forró olajon megdinszteljük, fűszerezzük, hozzáadjuk a meghámozott, felvágott paradicsomot és amikor majdnem kész a lecsónk még meghintjük aprószemű tarhonyával, kevés vizet öntünk rá és készre pároljuk.  Kovászos ubival mennyei!!!!

2016. július 13., szerda

Magvas, bundázott sült cukkini

Nagyon megdicsérte a párom a mai vacsorát. Azt mondta, hogy rég nem evett ilyen finomat cukkiniből. Ma reggel egy friss cukkinit hoztam fel a kertből. Rögtön tudtam, hogy mi is fog készülni belőle: bundázom és magvakkal fogom  megszórni.
Hozzávalók: 1 nagyobbacska cukkini, liszt, 2 tojás, zsemlemorzsa, só, bors. Még: lenmag, napraforgó mag, szezámmag, pár evk. olaj.
A cukkinit meghámozzuk, ujjnyi karikákra vágjuk, egy kisebb pohár segítségével magházát eltávolítjuk, sózzuk, borsozzuk.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, olajjal kikenjük, a sütőt bemelegítjük.
A fűszerezett korongokat először lisztbe, aztán felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk. Tepsibe sorakoztatjuk, mindegyiket olajjal lekenjük, majd magvakkal szórjuk be. Előmelegített sütőbe 25-30 perc alatt készre sütjük.

2016. július 7., csütörtök

Pikáns főzőtök krém

Egy újabb tökkrém. Ezt is többször elkészítettem már, illik bejegyzést írni róla.
Hozzávalók: 500 g friss főzőtök, 3-4 evk. olaj, 2-3 evk. csipős ketchup, 1 cikk fokhagyma, só, bors, bazsalikom.
A felkockázott és sózott tököt forró olajon megfonnyasztjuk a fokhagymával együtt. Addig pároljuk amíg a leve elpárolog.
Kihűtjük. Mixereljük, fűszerezzük, hozzákavarjuk a ketchupot és azonnal fogyasztjuk. Pirítosra kenve nagyon finooom!

2016. július 5., kedd

Quinoás töklecsó

Rengeteg cukkini meg főzőtök termett az idén. Készítem én gyakran, csak győzzék megenni. Most quinoával próbáltam ki, nagyon finom és laktatós.
Hozzávalók:  2 hagyma, 2 paprika, 2 paradicsom, 600 g kockára vágott tök, só, bors, bazsalikom, csombor, 50 ml olaj.       Még: 6 evk. quinoa mag, 1 vegetakocka.
             A  forró olajban megfonnyasztjuk az  apróra vágott hagymát és paprikát. Közben a tököt is megtakarítjuk, felszeleteljük, apró kockákra vágjuk és a lecsóalaphoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk és amikor már színt váltott a tök a paradicsomkockákat is hozzáadhatjuk. Megint fűszerezzük, most bazsalikommal és csomborral. 
Vigyázat, ne pároljuk túl a tököt, csak addig, míg levét elfővi, roppanós maradjon.
A quinoa magot több vízben átmossuk, majd egy vegetakockával főni tesszük, kétszer annyi vízben amennyi a mag.
A kész töklecsót összevegyítjük a megfőtt quinoával és azonnal tálaljuk.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...