2014. május 31., szombat

Rántott zöldhagyma mentás joghurtos mártogatóssal

    
Már rég ki akartam próbálni ezt a különleges receptet. Most, hogy lehűlt az idő, olyan jól esett egy kicsit bekapcsolni a sütőt. Megjegyzem, hogy nagyon finom vacsora sikeredett az egészből: a kivül ropogós belül lágy hagyma remekül illett  a hűs mentás joghurtos mártogatóssal.
   Hozzávalók: zöldhagyma, liszt, tojás, kukoricapehely( vagy zsemlemorzsa), só.
Még: friss mentalevél, natur joghurt.
 A zöldhagymát megpucoljuk, megmossuk, szárából levágunk, hogy mindegyik egyforma legyen és a tepsibe elférjen, amikor sülni tesszük.
Mindegyik zöldhagymát megsózzuk, lisztbe, felvert tojásba, majd megtört kukoricapehelybe forgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, előmelegített 180 fokos sütőbe tesszük és ropogósra sütjük.
A mentát megmossuk, apróra vágjuk és a joghurthoz keverjük.Ezzel az aromás mártogatóssal kínáljuk a rántott zöldhagymánkat.

2014. május 26., hétfő

Epres tejszínhabos sajttorta

  
    A fiam kívánságára,  megint epres tortát készítettünk. Nagyon meg volt elégedve, nemcsak a külalakkal de a torta töltelékével is. Szülinapi ajándékként igazán megállta a helyét.
  Hozzávalók a kakaós piskótalaphoz: 7 tojás, 7 evk. cukor, 3 evk kakó, 7 evk. liszt, 1/2 tasak sütőpor.
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, rendre hozzákavarjuk a tojássárgákat, hozzáadjuk a kakaót, majd a lisztet amibe a sütőport vegyítettük. Egy sütőpapírral bélelt 28 cm átmérőjű tortaformába símítjuk, előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük. Ha kihűlt kettévágjuk.
   Krém: 500 g mascarpone (krémsajt), 200 g porcukor, 500 g tejszín, 30 g zselatinpor, 500 g friss eper, 2 banán, 2 kivi.
A zselatint 300 ml vízbe áztatjuk, a tejszínt kemény habbá verjük, az epret megmossuk, lecsepegtetjük, tetszés szerint feldaraboljuk. A  banánt meg a kivit is feldaraboljuk, a tejszínt felverjük.
A krémsajtot a porcukorral elkeverjük, hozzáadjuk a tejszínhabot , a mikróban FELMELEGÍTETT zselatint, aztán a feldarabolt gyümölcsöket. Ezzel a krémmel töltjük be a tortánkat. 
   Tetejére: 500 g eper, 300 ml tejszín, 1 tasak habfixáló.
A tejszínt a habfixálóporral kemény habbá verjük, ezzel vonjuk be a tortát. Tetejét tetszés szerint feldarabolt eperrel meg tejszínhabrózsákkal díszítjük.


2014. május 23., péntek

Rebarbarás gombóc

   
    Csak egyszerű zsemlemorzsás nudlit szerettem volna készíteni mára, aztán krumplifőzés közben támadt egy ötletem: mi lesz, ha rebarbarával töltöm a gombócokat? Felhoztam 4 szál rebarbarát a kertből, levelét eltávolítottam, szárát megmostam és felaprítottam kisebb darabokra. Nem  hántottam meg, mert azt olvastam a neten,  hogy nagy kár ha meghámozzuk, mert pont olyan mint az alma: a héjában van a vitamin.
   Hozzávalók 40 darabhoz:
1 kg burgonya, 350 g liszt, 3 tojás, 1 evk. disznózsír vagy 100 g vaj, pici só.
Továbbá 4 szál rebarbara, 250 g zsemlemorzsa, 100 g vaj, cukor, fahéj.
    A burgonyát megmossuk és héjastól főni tesszük. Miután megfőtt, még melegen meghámozzuk, áttörjük, vagy megreszeljük, hűlni hagyjuk.
    A rebarbara szárakat megmossuk felaprítjuk.
Egy nagyobb edénybe sós vizet forralunk, amibe aztán a gombócokat kifőzzük.
Ha már meghűlt az áttört burgonyánk, összedolgozzuk a liszttel, a tojásokkal, a zsírral,  meg egy kis sóval. Tésztánkat kettéosztjuk, felét deszkára borítjuk, rúd formájára alakítjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk.
Mindegyik szeletkét tenyerünkben jól szétlapítjuk, egy-egy rebarbara darabkát  teszünk a közepébe, jól megcukrozzuk, majd gömböket formálunk.
A gombócokat forró, lobogó, sós vízbe tesszük főni egy pár percre, addig amíg feljönnek a víz felszínére. A zsemlemorzsát vajban megpirítjuk, ebben hengergetjük meg majd a kész gombócokat. Fahéjas cukorral még melegen tálaljuk.
Így járunk el a tészta másik felével is, de ha már a rebarbaránk elfogyott, kis nudlikat is készíthetünk.

2014. május 20., kedd

Rebarbarás rózsa

    
Az úgy volt, hogy rebarbarás koszorút szerettem volna sütni. Ez csak 90 %-ban sikerült. Ugyanis elkészítettem a kelt tésztát, rásímítottam az olvasztott vajat,  aztán a előfőzött rebarbarát és felcsavartam. Kettévágtam és össze szerettem volna fonni, na de nem sikerült. Így lett belőle rebarbarás rózsa.
  Hozzávalók: 25 g élesztő, 1 kisk. cukor, 500 g liszt, 300 g tej, 2 tojássárga, 4 evk. cukor, 5 evk. olaj.
Még: 4 szál friss rebarbara, 200 g cukor, 50 ml víz, 100 g olvasztott vaj.
Kelt tésztát készítünk a szokásos módon. Míg kel, elkészítjük a rebarbarát. A rebarbarát megmossuk és apró kockákra vágjuk. A cukorból meg a vízból szirupot főzünk, hozzáadjuk a felaprított rebarbarát és 3 percig kavargatva összefőzzük. A szirupban hagyjuk kihűlni. Ha meghűlt leszűrjük.
A tésztát kinyújtjuk olvasztott vajjal lekenjük , majd kanállal rápakoljuk az édes rebarbarát. Ha édesebbre szeretnénk még behinthetjük cukorral. Feltekerjük, kettévágjuk. Tepsire tesszük mind a két darabot, kör alakba,  mintegy rózsát alakítva ki. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

2014. május 17., szombat

Zselés pillecukorral töltött ostya

    
Még az ünnepre vettem ostyalapokat. A dobozban sok lap van (vagy 10 darab), amiből csak kettőt használtam fel, a többivel nem tudtam mit kezdeni. Aztán eszembe jutott ez a pillecukros változat. Ezennel is jól döntöttem, mert nagyon kedvelték ezt a csemegét, szegény ez se érte meg a másnapot.
    Hozzávalók: 2 darab ostyalap. Még : 350 g cukor, 100 ml víz, 20 g zselatinpor, 250 g színes zsele.
 A zselatint beáztassuk 200 ml vízbe. A cukrot a vízzel feltesszük főni, de csak addig míg a cukor  kihólyagzik. Tűzről a szirupot levéve gyorsan hozzáadjuk a megduzzadt zselatint és addig mixereljük(15 percig), míg egy kemény krémet nem kapunk.  A végén hozzáadjuk a feldarabolt színes zselét, majd rásímítjuk az egyik ostyalapra. A másik ostyalappal befedjük, egy tiszta vágódeszkát teszünk rá nehezéknek és bő 2 óra múlva,  már bátran fogyaszthatjuk.

2014. május 14., szerda

Sonkás-sajtos kürtősök

    Elég volt az igazolt hosszú szabadságból, illene hozzáfognom bejegyséseket írni. 
A múlt hét a NŐK jegyében zajlott, most a fiúknak szerettem volna kedveskedni ezekkel a sós kürtőskékkel. Amilyen gyorsan elkészülnek , sütés után pont olyan gyorsan el is tüntek a tányérból. De hát az a lényeg, hogy szeresse mindenki és élvezettel fogyassza. Nem?
   Hozzávalók: 25 g friss élesztő, 500 g liszt, 5 evk. olaj, 1 kisk. só, 300 ml langyos víz.
Még. 250 g sonka, 50 g sajt, 1 tojás, 15 darab fapálcika.
Kelt(pizza tésztát) készítünk a szokásos módon. Ha megkelt, átgyúrjuk, kis gömböket szakítunk ki, mindegyiket ujjnyi vastagra sodorjuk. A sonkát feldaraboljuk,  fapálcikára  húzzuk, amire aztán a tésztát szépen feltekerjük.
Felvert tojással lekenjük, megszórjuk reszelt sajttal és tepsire helyezzük(5-5). Előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk és készre sütjük.
Ez itt az végzős évfolyamelső közgazdász lányom!

2014. május 4., vasárnap

Zebra torta Anyák napjára

        A májusi hónap tele van jeles napokkal. Anyák napja, amit tegnap és ma ünnepeltünk, a lányom egyetemi kicsengetése, a 30 éves középiskolai találkozóm, a fiam szülinapja, na meg egy lagzi.
Anyák napjára csak ezt a szerény Zebra tortát sütöttem és hogy még ünnepélyessé tegyem,  kidíszítettem ehető virággal(árvácskával).
      Hozzávalók: 5 tojás, 200 g cukor, 4 evk. olaj, 2 evk. kakaó, 200 g liszt, 1 sütőpor.
Még: 1 tojásfehérje, 3 evk. cukor, 2 evk. víz, 5 darab virág.
  A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A tojássárgákat az olajjal jól elkeverjük, majd kanalanként a habhoz adjuk. A sütőport összevegyítjük a liszttel, ezt is hozzákavarjuk a habhoz, majd a masszát kettéosztjuk. A kakaót pár evőkanál vízzel folyékonnyá kavarjuk és hozzáadjuk az egyik tésztaadaghoz. Egy kalácsformát sütőpapírral kibélelünk, aztán kanalanként belesímítjuk a tésztát: egy kanál fehér , rá egy  kakaós. Végezzük ezt mindaddig,  míg elfogy a massza. Előmelegített 180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
   A tojásfehérjét a cukorral felverjük, hozzáadjuk a vízet és tovább mixereljük míg a hab kifényesedik. 
Ezzel a habbal vonjuk be a tortát. Ehető virágokkal díszítjük.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...