2013. január 23., szerda

Bundás párizsi céklás krumplisalátával


         Gyermekkoromban rengeteg párizsit ettünk. Emlékszem, anyukám többféleképpen el tudta készíteni, hogy meg ne unjuk: megreszelte omlettbe, tojásba kisütötte vagy éppen fasírtot gyúrt belőle. Kedvencem talán a bundázott verzió maradt és néhanapján, amikor megkívánjuk, el is készítem, családom szívesen megeszi, főleg ha egy kis színes krumplisalátával tálalom.
        Hozzávalók 4 személyre: 300 g párizsi, 1 tojás, kevés liszt meg zsemlemorzsa, só , bors, olaj a sütéshez.
        A párizsit ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk borsozzuk, lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába mártjuk és forró olajban kisütjük.

Céklás krumplisaláta:
        Hozzávalók 4 személyre: 8 darab főtt krumpli, 3 darab főtt cékla (alma nagyságú), 1 hagyma, kevés olaj, ecet, cukor, bors, só.
        A krumplit meg a céklát felkockázzuk, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, majd fűszerezzük sóval, borssal, ecettel, egy pici cukorral, majd leöntjük olajjal. Mindezeket jól összekeverjük és tálalás előtt legalább egy fél órát pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek.

7 megjegyzés:

  1. Nálunk volt kirántott párizsi, és akkor még a párizsi az párizsi volt. Sajnos az utóbbi években már nem találom az igazi ízét. A fiaim, mikor gyerekek voltak, párizsit-párizsival akartak enni. Nagyon jó ötlet a céklás-burgonya, mert mindkettőt szeretem.Köszi az ötletet, nem jutott volna eszembe.:))

    VálaszTörlés
  2. Jó kis klasszikus; szerintem nincs gyerek, aki ne szeretné a parizert, így meg főleg!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta! Szeretem a rántott parizert én borsot nem szoktam rá szórni de legközelebb kipróbálom szerintem még finomabb lehet mert sokszor azért eléggé vízíze van!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó kis köretet készítettél, a rántott párizsival pedig régi ízeket idéztél, készítek is a gyerekeknek! :)

    VálaszTörlés
  5. Már rég készítettem rántott párizsit, jó ötlet a következő ebédhez.
    A saláta tetszik, még nem ettem ilyet, de el fogom készíteni, köszönöm az ötletet.

    VálaszTörlés
  6. Lányok!
    Köszönöm a szép megjegyzéseket , kedvesek vagytok!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...