2010. május 21., péntek

Epres torta, szülinapra !



Tegnap, május 21, nagy ünnep volt a családban. A fiúnk, Levente 20. életévét töltötte be. Egész héten készülődtünk e nagy napra. Vásárolni voltunk, menüt írtunk, minden meg volt, csak a torta maradt hátra. Órákig keresgéltem a neten, melyik legyen, ne legyen nagyon komplikált az elkészítése, szép is legyen, mutatós és finom. A végén egy román blogon ráakadtam erre az epres tortára. Bevallom egy kissé módosítottam rajta.
No, de lássuk a hozzávalókat!
Először a torta lapokhoz a hozzávalók:
6 tojás
12 ev.kanál cukor
10 ev.kanál finom liszt
4 ev. kanál olaj
1 sütőpor
2 ev.kanál kakaó
Két lapot sütünk. 3 tojássárgát 6 kanál cukorral és 3 kanál vízzel habosra kavarunk, hozzáadjuk az 5 kanál lisztet, az 1 kanál kakaót meg a fél csomag sütőport. A végén hozzákavarjuk a 3 felvert tojásfehérjét. A megsült lapokat még melegen felcsavarjuk és hülni hagyjuk.
Míg hülnek a lapok, addig elkészítsük a 2 krémet. Az elsővel megtöltjük a tortát, a második krémmel bevonjuk és díszítjük.
Az első krémhez szükségünk van :
1 kg eperre
6 tojásra
500 ml tejszínre
250 ml tejre
150 g cukorra
20 g zselatinra
A 6 tojássárgát a 150 g cukorral és a negyed liter tejjel vízgőz felett megfőzzük amíg pudingszerű lesz. Hagyjuk kihülni. Addig felverjük a tejszínt, a 6 tojásfehért, és beáztatjuk a zselatint 2 kanál vízbe. Ha kihült a krém hozzáadjuk a tejszínt, a tojásfehérjéket és a zselatint. Betesszük 30 percre a fagyasztóba.
Addig megmossuk és felszeleteljük az epret. Kb. 6 epret meghagyunk a torta díszítésére.
Elővesszük a lapokat, kigöngyöljük és hosszába kettévágjuk őket. Megkenjük krémmel és kirakjuk eperrel.



Egy tiszta lábost kibélelünk celofánnal és behelyezzük az első megkent, felcsavart szeletet, aztán melléje a másodikat, harmadikat, körbe-körbe, vigyázva, hogy a torta kerek maradjon.



Ha kész, megint betesszük a fagyasztóba addig amíg elkészítjük a zselatint a torta tetejére, és habbá verjük a negyed liter tejszínt. Tetszés szerint díszítjük.



Nagy sikere volt, a torta igazán finom lett, nem túl édes, pont olyan lett amilyennek elképzeltem.



Meg kell köszönjem az én kis titkárnőmnek a segítségét, aki végig segített az elkészítésben, fotózásban és nem utolsó sorban a gasztróblogom szerkesztésében. Nagyon sokat tanulok tőle informatikából, büszke vagyok rá, jeles tanuló, az összes félévi dolgozata 10-es lett.



Isten Éltessen sokáig Levente !
Kell ennél nagyobb boldogság egy szülőnek?

6 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot a fiadnak!!!!!
    A torta gyönyörű!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehet :).
    Nagyon sok boldog szülinapot kívánok az Ünnepeltnek!!!

    VálaszTörlés
  3. Ez a torta szerintem is GYÖNYÖRŰ!!
    NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT AZ ÜNNEPELTNEK!

    VálaszTörlés
  4. Szép lett a torta, Isten Éltesse az Ünnepeltet!

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot

    Nagyon szép a torta

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok! Örvendek, hogy tetszik!

    Köszönjük a jókivánságokat!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...