2012. január 5., csütörtök

Mustáros borjúmáj kukoricadarás tepsis burgonyával



Az én családom nagyon szereti a májat. Az ismerős hentesnek csak a máj felé kell intenem és már méri is nekünk a kiló friss májat. Egyszer meg is kérdezte, hogy mit csinálok ennyi májjal, hogyan készítem el. Mire én két mondatban elmagyaráztam neki, hogy csak nagyon egyszerűen, úgy mustárosan kisütöm. Nagyon csodálkozott, másodszor amikor találkoztunk nem győzőtt hálálkodni, hogy ő is elkészítette és nagyon ízlett.
Tehát a májat megmossuk, feldaraboljuk, széltébe is kettévágjuk, borsozzuk, majd egy kiskanál segítségével bekenjük jó vastagon mustárral. Forró olajban, lassú tűznél megsütjük. Csak tálalkáskor sózzuk.
Hozzá most egy különleges tepsis burgonyát sütöttem.
Személyenként két-két burgonyát számítunk. Megtakarítjuk, felszeleteljük, sózzuk, megszórjuk egy kis vegetával, kevés olajat töltünk rá, majd rászórunk egy kis kukoricadarát.
Kézzel jól összevegyítjük, hogy a liszt megtapadjon a krumpliszeleteken, majd sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük és 30 perc alatt aranysárgára sütjük.

9 megjegyzés:

  1. Boldog új évet, jó egészséget kívánok! Mi is imádjuk a májat, még így nem próbáltam ki, de kifogom próbáltam A krumpli is nagyon finom lehet, azt is kipróbálom és köszönöm a receptet.

    VálaszTörlés
  2. Ez így együtt tökéletes, ki is próbálom, nagyon megtetszett:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól hangzik:) Szeretem én is a májat,de most a köreted fogott meg igazán. Biztos nagyon finom ropogós a krumpli a kukoricadarától.Tesztelni fogom:)

    VálaszTörlés
  4. Finom lehet a máj mustárosan. A krumplit meg csak úgy megsütném, mert nem szeretem a kukoricadarát. Pedig olyan mutatós így együtt!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól hangzik ez a kukoricadarás krumpli. Kipróbálom.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta!! A máj is nagyon finom lehet, kifogom próbálni, de a krumpli valami remek mellé. Még soha nem hallottam így krumplit sütni, kölcsön is kérem a receptet.:)

    VálaszTörlés
  7. Igazán jó ötlet az a mustáros máj, kipróbálom, eddig
    mindig csak "a'la Nature" sütöttem :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a szép megjegyzéseket! Örülök, hogy tetszett a recept!

    VálaszTörlés
  9. Hace mucho tiempo que no como higado pero sé que son ricos y me encanta su guarnición,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...