2010. augusztus 17., kedd

Isler



Hahó, itt vagyok!
Kényszer szabadságon voltam mostanáig, ugyanis a lányom nyaralni ment és magával vitte a fényképezőgépet.
Ezzel a finom sütivel vártam, vártuk haza.
Régebben az ISLERT nem szerettem, bevallom őszintén, mindig idegenkedtem tőle. Vagy túl nagy volt, vagy túl édes, vagy kemény volt a lapja és amikor beleharaptam a krém kifolyt belőle. Aztán szép lassan egyik recept után az n.-et próbáltam, amíg megszületett az általam kedvelt recept. Arra is vigyáztam, hogy ne legyenek túl nagyok a korongok.
Hozzávalók: 250 g vaj vagy margarin, 250 g cukor, 350 g liszt, 150 g dió, 1 sütőpor.
A fenti anyagokat összedolgozzuk, majd 30 percre betesszük a jégszekrénybe.
Majd félcenti vastagságúra kiserítjük és egy kekszvágóval vagy pohárral kis köröket vágunk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és 180 fokos sütőbe toljuk. Vigyázat! 10-12 perc alatt megsűlnek. Ha kihültek barackízzel vagy kakaós vajaskrémmel megkenjük. Kettőt-kettőt szépen összeragasztunk, majd a tetejüket glazurozzuk.
Ehhez az adaghoz a krémhez 120 g vajat, 120 g porcukrot és 1 evk. kakaót használtam.
A glazur 140 g porcukorból, 2 evk. kakaóból, 1 evk. olajból és 3 evk. forró vízből készült.

10 megjegyzés:

  1. Milyen kis édesek! Kérnék belőle egy párat, adnál? :)

    VálaszTörlés
  2. Ahoj! Jó hogy visszatértél! Valóban nagyon helyesek nekem 1 tállal nem elég belőle.

    VálaszTörlés
  3. mmmm,sunt preferatele mele.te pup si o zi frumoasa!

    VálaszTörlés
  4. Fincsi! Én nagyon szeretem és általában minire sütöm. Egy süti-egy falat, aztán még egy és még egy és... :))))

    VálaszTörlés
  5. Ami!

    Köszönöm, kedves vagy! Későre jutott eszembe, hogy fotózzak , csak egy pár darab maradt és ezek is kezdtek olvadozni már szegénykék.

    VálaszTörlés
  6. Ginko!

    Nem is számoltam mennyi tünt el percenként, a legényeim nagyon szeretik...

    VálaszTörlés
  7. Egycsipet!

    Tényleg finom ez a süti, ebből is dupla adag készült mint mindig!

    VálaszTörlés
  8. Bianka!

    Szegénykék már olvadoztak a nagy melegtől, látszik a glazuron, hogy milyen matt, nem fényes...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...