2015. december 29., kedd

Darált húsos babfőzelék

      
Még novemberben készült ez a finom étel és a fotó. Igaz milyen guszta? Gyakran készítem, mert mindenki szereti. Csak nagyon kevés chilit teszek bele és akkor én is bátran ehetek belőle.
Hozzávalók: 500 g darált sertéshús, 2 hagyma, 1 piros kaliforniai paprika, só, bors, fűszerpaprika, kevés olaj. Még: 200 g konzervbab, 500 ml paradicsomlé, 1 evk. liszt, fűszerek: chili, babérlevél, kömény, esetleg oregánó, pici cukor.
A hagymát meg paprikát megtakarítjuk és felaprítjuk. Kevés olajban a hagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a paprikát, majd a darálthúst. Fűszerezzük és jól lepirítjuk. Megszórjuk liszttel, felöntjük paradicsomlével és bátran fűszerezzük. Pici cukrot adunk hozzá, 1 babérlevelet, örölt köményt, ízlés szerint chilit,  aztán hozzádjuk a babot is és jól összefőzzük.

2015. december 15., kedd

Diós retek saláta diós csirkemellel

     
Azért írtam így a címet, mert most a reteksalátán van a hangsúly. Diós csirkemellet bizonyára már készítettetek. A felszeletelt húst, miután kikloffoltuk, sózzuk, borsozzuk, először lisztbe, aztán felvert tojásba, majd darált dióba mártjuk és forró olajban kisütjük.
    Diós feketeretek saláta
Hozzávalók: egy nagyobbacska feketeretek, 2 szál zöldhagyma, 3 evk. darált dió, só, bors, kevés olaj.
A retket megtakarítjuk, lereszeljük, a többi hozzávalóval ízesítjük és azonnal tálaljuk.

2015. december 7., hétfő

Fahéjas almás sütőtök

    
 
Most egy nagyon egyszerű, olcsó de annál finomabb desszertet szeretnék Nektek megmutatni. Ízletes is , laktatós is, a fahéjtól pedig illatos.
Hozzávalók: 2 kg sütőtök, 2 -3 alma, 150 g vaj, 1/2 kisk. fahéj.
A tököt tetszés szerint feldaraboljuk, magházát eltávolítjuk, majd csap alatt jól leöblintjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk és felkockázzuk. A sütőtökre halmozzuk, megszórjuk fahéjjal, tetejére pedig vaj darabkákat teszünk. Előmelegített 180 fokos sütőbe 1 órára sülni tesszük. Melegen is finom, de hidegen még finomabb.
Megjegyzés: ha nem elég édes a sütőtök, miután megsült mézet is tehetünk rá, azzal is nagyon finom.














2015. december 3., csütörtök

Sült pontyszelet tejfölös muzsdéjjal

       
Halat sütöttünk, pontyot. Halas üzletből vettük, készen megpucolva, fej nélkül. Szinte 3 kg volt.
Otthon csak meg kellett mosni és feldarabolni. Csak sóval s borssal fűszereztük, kevés olajjal meglocsoltuk  és mehetett is a sütőbe. Míg sült, addig elkészítettük a tejfölös muzsdéjt.
    Tejfölös muzsdéj
Hozzávalók: 4-5 cikk fokhagyma, 3 evk. olaj, 200 ml tejföl, 1 csokor friss petrezselyemzöld, pici só.Az áttört fokhagymát megsózzuk, cseppenként hozzákavarjuk  az olajat majd a tejfölt. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és felhasználásig hideg helyen tartjuk.
A megsült  halat ezzel a fokhagymás szósszal öntjük le és mellé pedig tepsis burgonyát kínálunk.

2015. november 24., kedd

Citromos keksz

           
Amikor valami finom rágcsira vágyok, mindig ezek a citromos kekszek jutnak eszembe. Olyankor összegyúrok egy adagot,( na jó kettőt) , pár órát pihentetem, aztán megsütöm.
     Hozzávalók: 350 g liszt, 125 g margarin, 2 tojás, 200 g porcukor, 1 citrom héja, 3 evk. citromlé, 1 sütőpor.Még: 100 g porcukor.
A fenti hozzávalókat összegyúrjuk, pár órára jégszekrénybe tesszük, majd kis gömböket formálunk  a tésztából, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatunk és előmelegített 180 fokos sütőbe sülni teszünk. Ha megsültek, még forrón mindegyik kekszet porcukorba forgatjuk.

2015. november 17., kedd

Krumplipürés muszaka

                
Előre kijelentem, hogy ez egy igen szegényes muszaka. Nincs benne sajt, tejföl, paradicsomlé, csak két összetevőből áll krumplipüré és hagymás sült darálthús.
       Hozzávalók 1 kg krumpli, 150 g vaj, kevés tej, só. Még 300 g sertés darált hús, 1 hagyma, só, bors főszerpaprika, 50 ml olaj.
A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, majd sós vízben puhára főzzük. Ha megfőtt leszűrjük, vaj meg tej hozzáadásával habosra keverjük. 
A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, kevés olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a húst és szépen lepirítjuk. Ízesítjük, félretesszük.
Egy hőálló tálba vagy lábosba rétegezzük  a krumplipürét meg a sült darálthúst. Előmelegített 180 fokos sütőbe 15 percre sülni tesszük. Mi tálaláskor tettünk rá tejfölt. Úgy is finom volt.

2015. november 9., hétfő

Sós, magvas csigácskák

      
Hagymás pizzatésztát állítottam őssze szombat este. Amíg a tészta kelt, addig a lányommal azon vitatkoztunk, hogy milyen formában süssük ki. Én bagettre szavaztam, esetleg nagyobb kiflikre, de a végén közösen döntöttünk mini csigákat gyártunk.
Hozzávalók 25 g friss élesztő, 1 evk. cukor, 500 g liszt, 3oo ml langyos víz, 1 és fél kisk. só, dinsztelt hagyma /3 hagyma plusz 5 evk. olaj és 1 kisk. fűszerpaprika/. Még lenmag, köménymag, mák, 1 tojásfehérje.
      A hagymákat apróra vágjuk, olajban megdiszteljük, tűzről levéve, megszórjuk fűszerpaprikával, kihűtjük.
Addig elkészítjük a cököt, elővesszük a dagasztógépet, és a fenti hozzávalókat  szép sorban beletesszük.
Dagasztás után hagyjuk  a tésztát kelni. Ha megkelt, a tésztát 10x30 cm-es kis téglalapokra nyújtjuk, kevés olajjal lekenjük, megszórjuk lenmaggal vagy köménymaggal, szorosan feltekerjük, 2 cm-es darabkákra vágjuk, kiolajozott tepsibe tesszük, mindegyiket lekenjük felvert tojásfehérjével, tetejüket megszórjuk  magokkal és sülni tesszük. 

2015. november 4., szerda

Paradicsomos sült makréla krumplipürével

Ez egy olyan egyszemélyes ebéd. Csak magamnak készítettem, kíváncsi voltam, milyen lehet a hal paradicsomosan, sütőben sütve. Csak annyit röviden: fenomenális.
Hozzávalók: 1 makréla hal, fél hagyma, 2 sárgarépa, 2 dl paradicsomlé, 3 evk. olaj, só, bors.
A halat tisztítsuk meg a kopoltyútól és a belsőségektől. Az oldalsó szúrós tüskéket oldaláról vágjuk le, mossuk meg majd papírtörlővel töröljük szárazra. A halat sózzuk borsozzuk, kevés olajjal dörzsöljük be.
A hagymát meg a sárgrépát szeleteljük fel és tegyük egy hőálló tálba, kevés olajjal locsoljuk meg,helyezzük rá a halszeleteket, még kevés vizet öntsünk alá, 30 percig süssük(sütőben),alufóliával letakarva.  
Sütőből kivéve meglocsoljuk paradicsomlével és még jó 10 percig visszatesszük pirulni. Ha kész,  halat egy tányérba szedjük, a maradék szószt mixerezzük, ha szükség utánízesítünk , majd még forrón a halra töltjük. Krumplipürével tálaljuk.

2015. október 26., hétfő

Pikáns szószban sült karaj

          
Vasárnapi ebédünk nagyon finomra sikeredett. Csontnélküli karajt vettem és azt akartam valamiképpen elkészíteni. Még szombat este felszeleteltem és bepácoltam.
     Hozzávalók: 1 kg karaj. A páchoz: 6 evk. bolognai szósz, 2 evk. csípős ketchup, 2 evk. mustár, 100 ml olaj, 100 ml víz, 2 babérlevél, só, bors.
A fenti hozzávalókat összekavarjuk, majd ezt  páckeveréket a feldarabolt hússzeletekre töltjük, ügyelve, hogy mindegyikre bőven jusson. Alufóliával letakarjuk és másnapig hideg helyen tartjuk. Sütés előtt a bepácolt karajszeleteket hőálló tálba helyezzük és sülni tesszük. Bármilyen körettel fogyasztható. Én most a kukoricás tepsis burgonyát választottam. Finom volt!

2015. október 13., kedd

Sült zöld paradicsom saláta

Minden ősz végén elkészítem ezt a salit, miután a dér már megcsípte  a zöld paradicsomokat és tovább már úgysem érnek.
A zöld paradicsomokat alaposan megmossuk, ha nagyobbak akkor félbevágjuk és egy  lábosba tesszzük.
 A sütőt előmelegítjük, majd  az előkészített paradicsomokat sülni tesszük. 30-40 perc sütés után, sütőből kivéve hűlni hagyjuk. Aztán cikkekre vágjuk. Megszórjuk apróra vágott fokhagymával és készítünk egy enyhén ecetes, sós, cukros, olajos vizet amibe kevés csombort is vegyítünk.  A paradicsomra töltjük, kamrába visszük, hogy az ízek jól összeérjenek. Másnap már fogyasztható.

2015. szeptember 29., kedd

Körtés kekszes puding

    
                      Kevés hozzávalóból, kevés idő alatt, egy ízletes, illatos, mutatós desszert varázsolható.
     Hozzávalók 4 személyre: 200 g keksz, 500 g érett körte, 3 tojás, 5-6 evk. cukor(tetszés szerint), 1 tasak vaníliapor, 200 g tejszín.
Egy hőálló tálba beleszórjuk a kézzel széttördelt kekszet, ráhelyezzük a feldarabolt meghántott körtét.
A tojásokat a cukorral, a vaníliaporral meg a tejszínnel jól elkavarjuk, majd a körtére öntjük.
Előmelegített 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük. Nagyon finoooom!

2015. szeptember 23., szerda

Körtés mascarponés torta

          
Sokat gondolkoztam milyen tortát is süssek szülinapomra. Aztán erre az egyszerű körtés krémsajtosra esett a választás. Finomra sikerült.
     Hozzávalók: 7 tojásos kakaós piskótalap, 500 g mascarpone, 600 ml tejszín, 10 evk. cukor, 2 kisk. zselatin.
Még: 1 kg körte, 5 evk. cukor. Tetejére: csokiforgács, színes bonbonok.
Először a körtét meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a cukrot és roppanós puhára pároljuk, leszűrjük, kihűtjük.
Piskótát sütünk egy 26 cm átmérőjű tortaformában, 7 tojásból,  a szokásos módon. Ha kihűlt 3-ba vágjuk.
A krémhez  a zselatint beáztatjuk,  a tejszínt felverjük,  a cukrot megdaráljuk.
 A krémsajtot a porcukorral jól elkeverjük, hozzáadjuk a tejszínhabot, majd a felmelegített zselatint.
Háromba osztjuk a krémet. Tortaformánkat celofánnal kibéleljük és beletesszük az első lapot. Rásímítjuk a krémet, majd megszórjuk körtével. Rájön a második lap arra is krémet kenünk meg körtét szórunk. Beborítjuk a harmadik lappal. A maradék krémmel lekenjük. A tortát 4 órát jégszekrényben tartjuk.
Onnan kivéve tetszés szerint díszítjük.


2015. szeptember 15., kedd

Óriás krumplifasírt

      
                       Vasárnap hagymás rántott krumpli volt ebédre füstölt kolbásszal.  A maradék krumpliból egy ízletes és mutatós óriás fasírtot készítettem még aznap vacsorára.
Hozzávalók: 500 g főtt krumpli, 1 hagyma, 4 tojás, 4 evk. liszt, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés olaj, só, bors, szerecsendió, fűszerpaprika. Tetejére: cherry paradicsom.
 A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, tűzről levéve megszórjuk fűszerpaprikával. A főtt krumplit meghántjuk és lereszeljük(vagy megtörjük).
Egy nagyobb tálban  tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a reszelt krumplit, a dinsztelt hagymát, az apróra  vágott zöldpetrezselymet, megszórjuk liszttel. Hogy még ízletesebb legyen reszelhetünk bele kevés szerecsendiót is. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, tetejét koktélparadicsomokkal díszítjük.
Előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.

2015. szeptember 9., szerda

Töltött szilvás lepény

      
    Az idén nagyon sok szilvánk termett. Lett is belőle bőven befőtt meg íz, aztán szilvásgombóc,  sült gombóc  meg lepény.    A lepényt többször is visszatapsolták.
     Hozzávalók 2 lepényhez: 500 g liszt, 4 evk. cukor, 5 evk. olaj, 2 tojássárga, 300 ml tej, 1 kisk. só, 25 g friss élesztő. Még : 50 szem szilva, 4 evk. cukor, 2 tasak vanília, 1 tojás.
A fenti hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát gyúrunk. Ha duplájára kelt ,négy részre osztjuk.
Mind  négy gombócot tepsi nagyságúra nyújtjuk.
Kettőt a beolajozott tepsikbe helyezünk megrakjuk kimagozott szilvával megszórjuk a kétfajta cukorral, majd a megmaradt lapokkal mindegyiket betakarjuk. Tetejüket helyenként késsel bevagdossuk, felvert egész tojással lekenjük. Előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük.


2015. szeptember 3., csütörtök

Sült szilvásgombócok

         
     Ne ijegyjetek meg, nem tettem a krumplis szilvásgombócot a sütőbe, hanem  megint újítottam.
Kelt tésztába bugyoláltam a szilvát és megsütöttem. Ennyi!Süssetek ti is! Nem fogjátok megbánni.
     Hozzávalók: 500 g liszt, 4 evk. cukor, 5 evk. olaj, 2 tojássárga, 300ml tej, 1 kisk. só, 25 g friss élesztő.
Még: 48 szem szilva, 1 tojás
Kelttésztát gyúrunk a fenti hozzávalókból a szokásos módon.
Míg kel a tésztánk, addig a szilvát megmossuk, kimagozzuk, egy szűrőbe téve hagyjuk lecsepegni.
A tepsiket előkészítjük, sütőpapírral kibéleljük. 
Ha tésztánk duplájára kelt, deszkára borítjuk, átgyúrjuk majd félcenti vékonyra kinyújtjuk. Egy borospohárral köröket vágunk ki. Egyik felébe szilvát nyomunk és egy másik körrel betakarjuk. Széleit jól megnyomkodjuk, hogy sütéskor ne bomoljanak ki. Mindegyik gömb tetejét késsel bevagdossuk, tojással lekenjük és előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük.


2015. augusztus 26., szerda

Pöttyös tökfasírtok

         
Megint egy vacsora tipp, megint egy tökből készült finomság.
Tökfasírtot sütöttem már egy jó párszor az idén, most is változtattam, újitottam a recepten egy picit.
Szárított oregánóval meg apróra vágott csípőspaprikával ízesítettem, tetejére pedig cherry paradicsom került.
Nagyon finom volt.
        Hozzávalók: 1 kg nyers főzőtök, 3 tojás, 6 cikk fokhagyma, liszt amennyit felvesz, só, bors, oregánó, 1 friss csipőspaprika. Még: cherry paradicsomok.
A tököt meghántjuk magházát eltávolítjuk, lereszeljük és lesózzuk. Míg a tök levet ereszt, addig fokhagymát pucolunk, a csipőst apróra vágjuk. Egy nagyobb tálba feltörjük a tojásokat, hozzáadjuk a kiszorított tököt, a tört fokhagymát, a csipőspaprikát, a szárított oregánót, borst és annyi lisztet amennyit felvesz. 
Serpenyőben olajat forrósítunk , a fasírtmasszából kanállal kis halmokat szaggatunk, mindegyik fasírt tetejére kis paradicsomocskákat nyomunk és készre sütjük. Papírszalvétára szedjük ki és azonnal tálaljuk. Hidegen is nagyon finom.

2015. augusztus 18., kedd

Spagettis tök lecsó sült kolbásszal

         
Nem is tudom melyik gasztroblogger oldalán olvastam, hogy ha a lecsóba tököt is teszünk, az már nem lecsó. És, hogy a lecsót nem ajánlott elrontani ezzel a zöldséggel. Hm... hm. A férjem szerint is. Mindig morrog, ha látja, hogy megint valami főzőtökös kaja készül konyhánkban. Most is spagettivel vegyítettem és sült kolbászkarikákkal tálaltam, csak hogy panaszt ne halljak.
       Hozzávalók: 2 hagyma, 2 paprika, 3 paradicsom, egy kisebb főzőtök(500-700 g), 50 ml olaj, só, bors, csombor.    Még : 200 g spagetti, 200 g csabai kolbász.
A hagymát megtakarítjuk, apróra vágjuk. A paprikát  csíkokra vágjuk. A paradicsomot leforrázzuk, héját eltávolítjuk és feldaraboljuk A tököt meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és felkockázzuk.
Először a hagymát üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a feldarabolt paprikát, pár percig ezzel is pirítjuk, majd jöhet hozzá a felaprított tök. Ha már levet eresztett, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot is. Ízesítjük sóval, borssal meg szárított csomborral. Kevés vizet öntünk rá és készre pároljuk. Ha kész, hozzáadjuk a kifőtt spagettit. Sült kolbászkarikákkal tálaljuk.

2015. augusztus 11., kedd

Sárgadinnyés, ordás vékonypalacsinta

       
Megint egy dinnyés recept. Ezennel  a maradék sárgadinnyét használtam fel. Igaz, az ordás palacsinta is tegnapról származott ...
    Hozzávalók 7-8 palacsintához:500 ml tej, 2 tojás, kevés liszt, pici só, 50 ml olaj a sütéshez.
Még: 500 g orda, 3 tojás, 150 g porcukor, 2 tasak vaníliapor, egy csokor friss kapor, sárgadinnye.
Először a tölteléket készítjük el. Az ordát villával széttörjük, hozzáadjuk a tojássárgákat meg a ketféle cukrot. Jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a keményre felvert tojáshabot meg az apróra vágott kaprot.
Vékonypalacsintát sütünk a megszokott módon, vigyázva hogy amikor a palacsintát megfordítottuk az ordás masszából azonnal kenjünk rá , hogy  együtt süljön. Mielőtt serpenyőből kivennénk mindenik ordás palacsintát félbehajtjuk. Nagyon finom és laktatós. Ha marad másnapra is belőle az ordás töltelékre felszeletelt gyömölcsöt is tehetünk. Én most felszeletelt hideg sárgadinnyével töltöttem. Nagyon ízlett!

2015. augusztus 4., kedd

Görögdinnye saláta juhtúróval

      
Mostanában ez a saláta lett a kedvencünk. Nagyon gyorsan elkészül.  Fogyasztás előtt kis időre  mindenképpen tegyük be a jégszekrénybe, hogy az ízek összeérjenek. Érdemes juhtúróval kipróbálni(feta helyett) és menta helyett oregánót használni. Sokkal finomabb!
         Hozzávalók: görögdinnye, juhtúró, balzsamecet, olívaolaj, friss oregánó(vagy szárított), bors.
A dinnye piros belét  tetszés szerint feldaraboljuk és egy tálba tesszük.Megjegyzem sokan átmossák, leszűrik, hogy a magokat eltávolíthassák. Én nem szoktam, mert nem szeretném hogy a dinnye az édességét, frisseségét elveszítse. A feldarabolt dinnyére kevés olívaolajat meg balzsamecetet töltünk, megszórjuk juhtúróval, gyöngéden összevegyítjük, majd a végén oregánót meg frissen örölt borst szórunk rá.
Tálalás előtt 30 percre jégszekrénybe tesszük. Nagyon, de nagyon finoooom!

2015. július 28., kedd

Sültpaprikás karfiolkrém

       
Ma egy különleges karfiolkrémet készítettem vacsorára. Hogy mitől különleges? Attól, hogy sültpaprika is került belé, kevés fokhagyma meg oregánó. Tetejét megszórtam feldarabolt csípőspaprikával.
Pirítossal és házi paradicsommal ettük. Isteni volt!!!
    Hozzávalók: 1 kisebb fej karfiol, 1 paprika, 1 cikk fokhagyma, 1 csipőspaprika, kevés oregánó.
Még (a majonézhez): 1 tojássárga, 1 kisk. mustár, 100 ml olaj, só, bors.
A karfiolt rózsáira szedjük, megtakarítjuk, megmossuk és enyhe sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, kihűtjük.
A paprikát megmossuk, megsütjük, megtakarítjuk, torzsáját eltávolítjuk, feldaraboljuk, hűlni hagyjuk.
Addig elkészítjük a majonézt a szokásos módon.
Blenderrel pürésítjük a megfőtt karfiolt, a feldarabolt sültpaprikát meg a cikk fokhagymát. A pürét hozzákavarjuk a majonézhez, megszórjuk apróra vágott csípőspaprikával meg oregánóvirággal ;és azonnal tálaljuk.

2015. július 14., kedd

Kapros tejszínes tök

     
A mai húsmentes vacsoránkat, már napokkal ezelőtt kiterveztem. Kívántam már ezt a sütőben sült tejszínes, kapros  tököt, tökvirággal színesítve, pici fokhagymával ízesítve... Mennyei volt.
Hozzávalók 2 személyre:
500 g friss főzőtök, 3 tojás, 100 ml főzőtejszín, 150 g sajt, 1 hagyma, 1 cikk fokhagyma, 4 főzőtökvirág, 1 csokor friss kapor, 3 evk. olaj, só, bors.
A zsenge főzőtököt megmossuk és karikára vágjuk. Mindkét oldalukat sózzuk borsozzuk és serpenyőben kevés olajon elősütjük. Tányérra szedjük, hűlni hagyjuk. A hagymát apróra vágjuk és ugyanabban a serpenyőben és olajban üvegesre dinszteljük.
Egy tálban a tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a reszelt sajtot meg a tört fokhagymát. Megszórjuk apróra vágott friss kaporral és az apróra vágott tökvirággal, a végén hozzáadjuk dinsztelt hagymát is.
Egy jénai tál alját kirakjuk az elősütött tökkarikákkal rátöltünk a tejszínes tojásos masszából és rétegezzük mindaddig míg mint a két hozzávaló elfogy. Előmelegített 180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük.


2015. július 3., péntek

Málnás torta

A lányom szülinapját ünnepeltük. Erre az alkalomra egy finom málnás tortát készítettem.  A málnazselét fehér ganache krémmel kombináltam. Tetejét  sajnos csak málnára hasonlító zselékkel díszítettem( a ronda eső miatt nem jutottam ki a kertbe friss málnáért.)
Hozzávalók:(27 cm-es átmérőjű tortalaphoz):7 tojás, 7 evk. cukor, 3 evk. kakaó, 7 evk. liszt, 1/2 tasak sütőpor.
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, rendre hozzákavarjuk a tojássárgákat, hozzáadjuk a kakaót, majd a lisztet amibe a sütőport vegyítettük. Sütőpapírral bélelt 27 cm átmérőjű tortaformába símítjuk, előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük. Ha kihűlt 3-ba vágjuk.
Fehér ganache krém
Hozzávalók: 500 g jőminőségű fehércsoki, 500 ml tejszín.
A tejszínt felmelegítjük, beletördeljük a csokoládét éa addig kavarjuk míg a csoki felolvad. A krémet pár órára jégszekrénybe tesszük.Felhasználás előtt még átmixereljük.
A tortához még szükséges 8 evk. málnazselé, 6 evk. kókuszreszelék, 200 ml tejszín, 10 darab zselecukorka.
A málnazselét én most történetesen málnából és gel fix-ből készítettem persze cukor hozzáadásával.
(1 kg málna, 350g cukor, 1 tasak gel fix )
A málnát szűrőn átmossuk, lecsepegtetjük és a cukorral főni tesszük. Ha elolvadt a cukor hozzáadjuk a fixálót és addig főzzük( kb. 3 perc) míg besűrűsődik.
A torta özzseállítása
Az első lapot megkenjük 4 evk. málnazselével. Erre jön a kihűtött tejszínes fehércsokis krém egyharmada. Betakarjuk a második piskótalappal. Erre is kenünk málnazselét , rá pedig fehér ganache krémet. Ráborítjuk a harmadik lapot. A tortát a maradék krémmel bevonjuk. Behintjük kókuszreszelékkel.
Tetejét tetszés szerint díszítjük: tejszínhabbal, zselével, kis kókuszgolyócskákkal( ganache krém és kókuszreszelék).

.

2015. június 24., szerda

Citromos csirke petrezselymes pirított grízzel

     
A desszertek után, jöjjön egy rendkivül finom főétel. Kezdjem azzal, hogy a fiúim nincsenek oda a majorság húsokhoz. Sem főve, sem sülve de még pörköltnek sem fogadják el. Nagy ritkán a bundázott csirkemellet, de azt is egyszer egy szökőévben.:)  Én és a lányom imádjuk a csibehúst. Most citromosan készítettem friss kakukkfüvel, melléje pedig petrezselymes grízt ettünk. Isteni volt!!!
Citromos csirkecomb
Hozzávalók 4 személyre: 4 dupla csirkecomb, 1 és fél citrom, 1 hagyma, 4 cikk fokhagyma, 100 ml fehér bor, 100 ml olaj, egy csokor kakukkfű, 1 vegetakocka, só bors. A csirkecombokat előző este bepácoljuk: sózzuk borsozzuk, apróra vágott kakukkfűvel szórjuk meg, egy fél citrom héját meg levét adjuk hozzá és kevés olajat. Másnap a pácból kivesszük és kevés forró olajon a húsokat elősütjük, félretesszük.
Egy másik edényben az apróra vágott hagymát kevés olajon  üvegesre dinszteljük,  hozzáadjuk a fokhagymát, hozzátöltjük a bort és jól kiforraljuk. Ráhelyezzük az elősütött combokat, sózzuk, borsozzuk, meghintjük friss kakukkfűvel, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat meg a felkarikázott citromot is. A vegetakockát 200 ml vízzel felfőzzük és ezt töltjük a húsokra. Lefedve készre pároljuk.
Petrezselymes pirított gríz
Hozzávalók 4 személyre: 8 evk. búzadara(gríz), 1 evk. friss petrezselyemzöld, só, pici olaj.
A forró olajban a búzadarát megpirítjuk, sózzuk, felöntjük hideg vízzel és készre pároljuk. Ha kész   hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet is.

2015. június 20., szombat

Epres muffin

       
          Muffint sütöttem: epres muffint! Csudafinom! Receptje ugyanaz mint a többi muffiné, amik a blogomon találhatók. Próbáljátok ki!!!
Hozzávalók(12 darabhoz): 3 tojás, 10 evk. cukor, 200 g natur joghurt, 7 evk. olaj, 14 evk liszt, egy tasak sütőpor.
Még: 300 g friss eper.
A fenti hozzávalókat jól összekeverjük. Az epret megmossuk, megtakarítjuk, kettévágjuk.
A muffinsütőt picit kiolajozzuk, muffinpapírral kibéleljük, majd mindegyikbe töltünk a fent elkészített masszából. Mindegyik tetejét gazdagon megszórjuk félbevágott eperrel. Előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.

2015. június 11., csütörtök

Eper befőtt

 
A tavaly ültettük újra az epres táblát. Nem sokat, olyan 4x4-es területre, ennyi  nekünk bőven elég. Az idén nagyon szép termés volt és van. Ízet készítettem vagy 15 borkánnal és egy pár befőttet. Az utóbbi a kislányom kérésére készült, mer Ő nagyon de nagyon szereti.
Eper befőtt
Hozzávalók(3 darab 650 ml-es borkánhoz): 24 evk. cukor, 45 szem nagyobbacska eper, víz, kevés szalícil.
Az üvegeket alaposan átmossuk. Az epreket több vízben megmossuk , szárukat eltávolítjuk, szűrőbe téve hagyjuk, hogy a víz  lecsepegjen.Addig szirupot főzünk 24 evk. cukorból és kb 1500 ml vízből. Tűzről levéve kevés szalícilt adunk hozzá. Az epreket az üvegekbe elosztjuk,  rátöltjük a forró szirupot, lefedjük és száraz dunsztba tesszük. Másnap kigőzöljük.

2015. június 4., csütörtök

Bundázott húsrolád szelet spenót főzelékkel, sült újkrumplival

    
Spenót és megint spenót. Megunhatatlan! Főként, ha valami fincsi húskészítménnyel tálaljuk: legyen az sült máj vagy éppen rántott szelet. Most egy sajtos húsroládot készítettem, amit szépen felszeleteltem, bundáztam és sütőben megsütöttem.
Sajttal töltött bundázott húsrolád szeletek
Hozzávalók: 500 g darált disznóhús, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors. Még : 150- 200 g sajt
A bundázáshoz: liszt, 2 tojás, zsemlemorzsa.
A hagymát apróra vágjuk és kevés olajban megdinszteljük. A húshoz hozzáadjuk a dinsztelt hagymát, a felvert tojásokat, az apróra vágott zöldpetrezselymet. Fűszerezzük: sóval, borssal, reszelt fokhagymával.
Miután jól összedolgoztuk a fasírtmasszát, egy megolajozott sütőpapírra terítjük, meghintjük reszelt sajttal és jó szorosra feltekerjük.
A hústekercset 2 órára a fagyasztóba tesszük.Addig elkészítjük a spenótfőzeléket.
2 óra elteltével a fagyasztóból elővesszük a hústekercset és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Mindegyik szeletet előszőr lisztbe, aztán felvert tojásba, majd zsemlemorzsába mártjuk. Sütőpapírral kibélelt  tepsibe helyezzük.
Előmelegített 180 fokos sütőbe 25- 30 perc alatt készre sütjük. Spenótfőzelékkel meg sült újkrumplival tálaljuk. Hidegen is nagyon finom.

2015. május 25., hétfő

Sütés nélküli epres mascarponés torta

      
A fiam szülinapi tortáját szeretném most bemutatni.Eltaláltátok, ez évi is epres lett. Epres, tejszínhabos, sajtkrémes, epres piskótávall!Yammi!
     Hozzávalók: 2 epres, vajkrémes piskótatekercs( rolád) , üzleti.
Még: 500 g mascarpone(sajtkrém), 800 ml tejszín, 3 tasak zselatinpor, 4-5 evk. porcukor(ízlés szerint) és 750 g eper.
Előszőr 500 g epret megmosunk, majd mindegyiket félbevágjuk. A piskótatekercseket ujjnyi szeletekre vágjuk. A zselatint 100 ml vízbe áztatjuk, a tejszínt kemény habbá verjük.
Egy 27 cm-es átmérőjű tortaformát celofánnal kibélelünk.
Alját kirakjuk a piskótaszeletekkel, rá pedig a félbevágott epreket tesszük, vigyázva, hogy a torta belső peremére is jusson felállítva. A sajtkrémet a porcukorral elkavarjuk, kanalanként hozzáadjuk a tejszínhabot, majd a mikróban felmelegített zselatint. Jól összevegyítjük és a tortaformába töltjük. Félig elkészített tortánkat legalább 4 órát jégszekrényben pihentetjük.Pár óra elteltével a tortát kivesszük a formából és díszítjük.
Szélére újra piskótaszeletek kerülnek, közepére pedig a megmaradt, megmosott, felszeletelt eper.

ISTEN ÉLTESSEN DRÁGA GYERMEKÜNK!

2015. május 20., szerda

Lencsés saláta leves

      
Eddig a saláta tábla a legszebb a kertünkben. Mostanában sokszor készül nálunk leves belőle, de cukros salátának is nagyon szeretjük. Most lencsésen készítettem a levest,  pirított császárszalonnával.
      Hozzávalók: 500 g friss saláta,  egy csokor friss kapor, 1 hagyma,  5 evk. vörös lencse, 1 vegetakocka, 2 evk. liszt, 2 evk. olaj, ecet, fűszerpaprika, cukor, só.
A salátát megpucoljuk, több vízben átmossuk, apróbb darabokra tépkedjük. Előszőr egy világos rántást készítünk, megszórjuk fűszerpaprikával, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a hagymát(egészben), a megmosott,  összekötözött friss kaprot, a vegetakockát, sózzuk és főni hagyjuk. Addig a lencsét is megpucoljuk, átmossuk majd a leveshez adjuk. Amikor már félpuha a lencse, a salátát is beletehetjük a levesbe. Ízesítjük: ecettel cukorral és készre főzzük. 
Tálaláskor pirított császárszalonnával szórjuk meg. Friss zöldhagymával meg tejföllel az igazi, kinek- kinek ízlése szerint.

2015. május 11., hétfő

Kinder szelet

         
Hétvégén a lányom egy doboz sűrített tejjel lepett meg.  Nem kellett sokat törjem a fejem azon,  hogy mit is akar, hát: a Kinder szeletre fájt a foga. Meg is sütöttem, nagyon de nagyon finom volt...
    Hozzávalók: 8 tojás, 100 g cukor, 100 g méz, 100 ml olaj, 100 ml tej, 50 g búzadara, 50 g kakaó, 150 g liszt, 1 sütőpor.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport. A tojássárgákat a mézzel, a cukorral, a tejjel meg az olajjal jól elkavarjuk.Hozzáadagoljuk a búzadarát meg a kakaót, majd felváltva a tojáshabot és a sütőporos lisztet. Ezt a masszát kettéosztjuk és egyenként megsütjük( sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokon).Kihűtjük.
Krém: 300 ml tejszín, 2 evk. méz, 300 g sűrített tej, 10 g zselatin.
A zselatint kevés vízben beáztatjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A sűrített tejet a mézzel jól elkeverjük, hozzáadjuk a tejszínhabot, majd a végén a mikróban felmelegített zselatint. Ezzel a krémmel töltjük be a süteményt. Jégszekrénybe tesszük és csak másnap vágjuk fel.

2015. május 5., kedd

Dalmát kocka

Anyáknapjára sütöttem, egy kis előzetest. A fiam, csak e hétvégén jön haza, így csak akkor ünnepelünk.
        Hozzávalók: 5 tojás, 14 evk. cukor, 14 evk. tej, 12 evk. olaj, 14 evk. liszt, 3 evk. kakaó, 1 sütőpor.
A tojássárgákat a cukorral, az olajjal meg a tejjel habosra kavarjuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a tojásfehérjéket kemény habbá verjük. A sütőporos lisztet meg a habot felváltva a tojásos masszához adagoljuk. 5 evőkanálnyit kiveszünk belőle, hozzászitáljuk a kakaót és jól elkeverjük.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, először a fehér masszát majd rá a kakaóst töltjük. Előmelegített 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük.

2015. május 2., szombat

Oregánós paradicsomos disznómáj pörkölt

     
Gyönyörű oregánó bokrunk van a kertünkben. Megvan  már egy jó pár éve.Nagyon szeretem a friss leveleit felhasználni, talán még jobban mint a bazsalikomot.
Hozzávalók: 500 g sertésmáj, 2 hagyma, 2 evk. paradicsompüré, pár szál oregánó, 50 ml olaj, só, bors.
A hagymát megpucoljuk, a májat kiáztatjuk, lecsepegtetjük, ujjnyi csíkokra vágjuk.
A forró olajra először az apróra vágott hagymát,  rá pedig a felszeletelt májat tesszük.
Így együtt jól lepirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét, az apróra vágott friss oregánót, sót borsot és kevés csontlé hozzáadásával jól összefőzzük. Spagettivel vagy krumplipürével tálaljuk.

2015. április 23., csütörtök

Sütőben sült tésztás csirkemell

   
            A lányom meg a barátja, egyik szombat este azzal jöttek, hogy most ők készítik a vacsorát. Beleegyeztem azonnal és hagytam, hogy főzicskézzenek. Nem is zavartam őket addig, amíg meg nem kértek, hogy kóstoljam meg az előkészített ételt, ami, aztán a sütőbe került.
          Hozzávalók: 250 g csirkemell, 150 g gomba(konzervből), 250 g penne tészta, 200 g sajt, 2 evk. liszt,  300 ml főzőtejszín vagy házi tej, , 3 evk.bazsalikomos paradicsomszósz( konzervből), só, bors, kevés olaj meg vaj.
Először a tésztát sós vízben kifőzzük, kihűtjük.
A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk,  forró olajon jól átsütjük, sózzuk borsozzuk. Hozzáadjuk a konzervből leszűrt gombát , megszórjuk liszttel majd főzőtejszínnel vagy házi tejjel felöntjük és  besűrítjük.
Ezután összekeverjük a tésztát a tejszínes gombás csirkével, meghintjük reszelt sajttal, hozzákavarjuk a fűszeres paradicsomszószt és egy kivajazott, kimórzsázott jénaiba töltjük. Tetejére  reszelt sajtot szórunk jó bőven, majd előmelegített 180 fokos sütőbe 20 percre sülni tesszük. Naaagyon finooom!

2015. április 15., szerda

Báránypástétom

           
Már igazán itt volt az ideje, hogy ezt a receptet is bejegyezzem. Ritkán készítek báránypástétomot, egyszer egy évben:Húsvétkor. Mindig elfelejtem lefotózni, most is csak 2 szelettel maradt az ünnepi vacsorától.
Több elkészítési módot ismerek. Van aki nyersen darálja le a bárány aprólékot, van aki lepirítja, van aki megfőzi. Sokan darálják, mások csak megvágják, ahány ház annyi szokás.
    Hozzávalók: 1 kg báránybelsőség( tüdő, szív, máj), 250 g disznóhús, 4 főtt tojás, 4 nyers tojás, 1 hagyma, 2 evk. zsír, 2 cikk fokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, só, bors.
A bárány belső szerveit több vízben jól kiáztatjuk, majd sós vízben megfőzzük. Vízből kivéve, lehűtjük.
A friss disznóhúst is különvízben megfőzzük. Kiveszük,  lehűtjük. A megfőtt húsokat feldaraboljuk( a májból, a tüdőből meg a szívből eltávolítjuk az ereket), majd ledaráljuk. A hagymát a zsírban megdinszteljük. 
A főtt tojásokat héjuktól megpucoljuk és nagyobb kockákra vágjuk. A nyers tojásokat felverjük, a petrezselyemzöldet apróra vágjuk.
Egy nagyobb tálban összevegyítjük a ledarált főtt húst, a dinsztelt hagymát a zsírral együtt, a petrezselyemzöldet, a felvert tojásokat. Ízesítjük: sóval, borssal, reszelt fokhagymával. A végén hozzáadjuk a kockákra vágott főtt tojásokat is, ügyelve arra, hogy szét ne törjenek. A jól összedolgozott masszát egy sütőpapírral bélelt kalácssütőbe vagy vaslábosba símítjuk és előmelegített 180 fokos sütőben, 30 perc alatt készre sütjük. Melegen, de hidegen is fogyasztható: mustárral , kechuppal, retekkel, zöldhagymával ki amivel kedveli.

2015. április 10., péntek

Blogszülinap!

Örömmel tudatom  kedves Mindnyájatokkal, hogy ezen a napon tölti a blogom az 5. szülinapját.
2010 áprilisában, a lányom kezdeményezésére kezdtem el a bejegyzéseket írni. Nem titok, hogy nagyon korán 16 évesen már önállóan főztem. Közben teltek az évek, férjhezmentem, bővült a család, kénytelen voltam anyósomtól átvenni a fakanalat. Főzési tudásomat folyamatosan fejlesztettem, Dédikének is köszönhetően és persze drága jó Édesanyámnak, így egyre jobb ételeket sikerült az asztalra tennem.
Most már nem csak az ételek íze, hanem az esztétikája is foglalkoztat. Rájöttem, hogy nem elég tudni elkészíteni azt az ételt, tálalni is tudni kell és még a fotózáshoz is kell érteni. Saját szabályaimat mindig betartom: friss szezonális hozzávalókból, elegendő mennyiséget, pénzt és energiát megtakarítva, változatosan főzők.
Köszönöm Látogatóimnak, hogy olvastok, hogy rendszeresen visszajártok ez mind mind azt jelenti, munkámat nem végzem hiába.
Íme a statisztikai bizonyíték! Megtekintések száma:










Almás lepény:11367
Uborkasaláta télire: 8414
Citromszelet: 8389
Zakuszka: 5853
Habos almás süti: 4536
Pikáns cukkinikrém: 4667 
Diós szelet: 3970,  és sorolhatnám. 
Megjegyzendő, hogy e pár év alatt soha senki egy rossz szóval sem méltatta blogomat, mindig kedves, igazságos hozzásszólásokat kaptam. 
Hálám jeléül fogadjátok szeretettel ezt a kosár virágot!

2015. április 8., szerda

Ketchupos- telemeás töltött tojás

   
Csak 5 piros tojás maradt meg a 25 -ből, amit az ünnepre festettünk. Ezekből és a maradékokból(sonka, telemea, zöldségek) töltött tojást készítettem, amiből kettő, már fotózás előtt eltűnt.
   
Hozzávalók: főtt tojás, telemea, pikáns ketchup, bors, zöldhagyma.
A főtt tojásokat héjuktól megpucoljuk, mindegyiket kettévágjuk, sárgájukat eltávolítjuk.
Villa segítségével a tojássárgákat szétnyomkodjuk, telemeát reszelünk rá, majd annyi ketchupot adunk hozzá, hogy éppen összeálljon. Borsozzuk, esetleg sózzuk, ha még szükséges , aztán a tojásfehérjékbe töltjük. 
Tetejüket még megszórjuk reszelt telemeával, apróra vágott zödhagymával és hogy még színesebb legyen,  kis ketchupot is nyomunk rá.

2015. március 30., hétfő

Túrós lepény


      
      Meg voltam győződve, hogy ez a sütemény már rég a bejegyzéseim között sorakozik, és nagyot csalódtam.
Ilyenkor tavasszal többször megsütöm, a családom nagy nagy örömére. Most is dupla adagot készítettem, tésztája pedig az ALMÁS LEPÉNY-é. Megjegyzem, hogy a tehéntúrót (szinte mindig), a LDL-ből veszem, ami 1 kg-os vedrecskében van. Nagyon finom krémes állagú, így a töltelékből legalább a tejfölt kisporólhatom.
      Hozzávalók 2 adaghoz: 600 g liszt, 250 g margarin(UNIREA), 4 tojás, 250 g cukor, 2 evk. tejföl, 1 sütőpor (vagy 1 kisk. szódabikarbóna+1 kisk. ecet), pici só.
      A töltelékhez: 1 kg tehéntúró, 5 tojás, 250 g porcukor, 4 tasak vaníliapor, 150 g mazsola, 1 citrom héja.
Először a tésztát állítjuk össze.
       A tojásokat a tejföllel és a cukorral jól elkavarjuk, hozzáadjuk a lágy(de nem olvasztott) margarint, majd a lisztet amibe sót és sütőport vegyítettünk. 2 órát jégszekrényben pihentetjük. Addig 2 tepsit sütőpapírral kibélelünk.
       A tésztát 4 részre osztjuk. Kettőt, miután kiserítettük, a tepsikbe tesszük, amire aztán a töltelék kerül. A túrót a tojássárgákkal, a porcukorral és a vaníliával elkavarjuk, hozzáadjuk a beáztatott mazsolát, a citromhéjat, majd a végén a kemény tojáshabot. A krémet a két tepsibe osztjuk és a maradék kinyújtott lapokkal betakarjuk. Mielőtt sülni tennénk, villával megszúrkáljuk. Előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük. Felvágás előtt porcukrot szórunk rá.

2015. március 23., hétfő

Kati szelet

 
Ez egy egyszerű poronyó, édes , habos sütemény. Istenem, be rég készítettem, pedig a fiúk imádják.
Hozzávalók: 3 tojássárga, 150 g zsír, 150 g cukor, 100 ml tej, 500 g liszt, 1 tasak sütőpor.
A tojássárgákat a cukorral meg  zsírral habosra kavarjuk, hozzátöltjük  tejet, majd a lisztet  meg a sütőport is hozzágyúrjuk.
A tésztát háromba osztjuk, mindegyiket kinyújtjuk, majd vajazott, lisztezett tepsiháton szép világosra sütjük, előmelegített 180 fokos sütőben.
A töltelékhez kell: 1 megsült, elmorzsolt lap, 100 ml vaníliás tej, 150 g cukor, 2 evk. kakaó, 2 evk. barack íz, 150 g vaj.
A lapot elmorzsoljuk, majd vaníliás tejbe áztatjuk. A cukrot a kakaóval, az ízzel meg a vajjal elkavarjuk, hozzáadjuk a beáztatott tésztalapot  és jól összevegyítjük. Ezzel töltjük meg  a lapokat.
 A sütemény tetejére tojáshab kerül.
Hozzávalók: 3 tojásfehérje, 150 g cukor.
A tojásfehérjéket  a cukorral kemény habbá verjük, majd gőz felett megfőzzük.
Ha kész a tésztára símítjuk. A süteményt csak másnap vágjuk fel.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...