2018. november 21., szerda

Túrós, tojásos prézlis karfiol vékony kolbásszal

       
Most egy nagyon egyszerű 30 perces ebédet hoztam. Eddig is készítettem tojásos karfiolt jó sok tejföllel, de most csak egy dobozka krémes tehéntúróm volt itthon és azzal ettük. Fenséges volt.
Próbáljátok ki. A kolbász elhagyható, én mindenképpen azzal eszem. Pont.
       Hozzávalók: egy 450 g-os fagyasztott karfiol, 4 tojás, 3 evk. zsemlemorzsa, 1 doboz tehéntúró, 2 szál vékony kolbász, 2 evk. olaj, só.
A karfiolt enyhe sós vízben puhára pároljuk, a tojásokat megfőzzük, megpucoljuk.
A zsemlemorzsát kevés olajban megpirítjuk, beleforgatjuk a leszűrt, megfőtt karfiolt, hozzáadjuk a felszeletelt tojást, sózzuk, majd jó gazdagon megpakoljuk túróval. Ki szereti sült kolbászt is tehet rá.
Király!!!!!

2018. október 18., csütörtök

Tejben főtt gombás, krumplis csirkecomb

Nem is tudom honnan került hozzám ez a recept. Ezer köszönet érte. Nagyon finomat ebédeltünk megint: volt benne gomba , csirkecomb és krumpli, nó meg tej! Próbáljátok ki megéri!!!!
Hozzávalók 3 személyre: 1 kisebb hagyma, 4-5 darab friss gomba, 3 darab felső csirkecomb, pár szem krumpli, 250-300 ml hideg tej, só, bors, olaj.
Olajban először  megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a felszeletelt megpucolt friss gombát, ezzel is addig dinszteljük míg a levét elveszti, aztán rátesszük a három combot meg a nagyobb kockákra vágott krumplit. Sózzuk, borsózzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, majd annyi hideg tejet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Jó 30 perc alatt  a tejben megfő  hús, a gomba, a krumpli is megpuhul  és a tej besűrűsödik. 
Nagyon finom és laktatós. Ha másnapra is marad egy kis tejjel hígítjuk és felmelegítjük.

2018. szeptember 16., vasárnap

Brokkoli fasírt

Vacsorára készültek ezek a kis zöld brokkoli fasírtok. Még melegen megettem vagy hatot, annyira ízlettek... 
Hozzávalók: 450g fagyasztott(vagy friss) brokkoli, 150 g telemea(vagy feta sajt), 2 tojás, pár evőkanál(2-3) zsemlemorzsa, pici só, bors. olaj a sütéshez.
A brokkolit enyhe sós vízben puhára főzzük, kihűtjük,majd villával megtörjük.
Hozzáadjuk a reszelt telemeát, a tojást, kellően ízesítjük, majd annyi zsemlemorzsát kavarunk hozzá, hogy kézzel kis fasírtokat tudjunk formálni. Kevés forró olajban megsütjük.
Majonézzel, fokhagymaszósszal, friss zöldségekkel bármivel társítható.

2018. augusztus 26., vasárnap

Mediterrán reggeli

Ez egy finom kiadós, laktatós, amolyan vasárnapi ráérős reggeli. Két személyre készült, pont elég is volt.
Hozzávalók: 1 kisebb hagyma, 1 padlizsán, 2 paradicsom, 3 tojás,  kevés olaj(vagy vaj), só, bors, szerecsendió.
Először a padlizsánt megsütjük, héjától megszabadítjuk és 4-5 hosszúkás szeletre vágjuk.
A hagymát kevés vajban vagy olajban üvegesre sütjük, hozzáadjuk a  megsült padlizsánt, a hagymás olajban jól átforgatjuk, rádobjuk a kockára vágott paradicsomot, ízesítjük, rátöltjük a felvert tojást és készre sütjük. 

2018. augusztus 17., péntek

Egyszerű karalábé leves

Egy picit hosszúra sikeredett az idéni szabadságom. Sebaj! Bepótolom, igérem! Kezdjük akkor egy finom, nyári leveskével. Ez is egyszerű és föleg olcsó!
Hozzávalók: 1 öklömnyi karalábé, 1 dió nagyságú hagyma, 1 sárgarépa, 1 csokor friss zellerlevél, 2 evk. liszt, 1 vegetakocka, 2 evk. olaj, só.
A hagymát apróra vágjuk, a sárgarépát a kis lyukú reszelőn lereszeljük, a karalábét gyufaszál nagyságú darabkákra felszeleteljük, majd mindhármukat kevés olajon megdinszteljük. Sózzuk, megszórjuk liszttel, felöntjük vízzel, hozzáadjuk az apróra vágott zellerzöldet, a vegetát és készre főzzük. 

2018. július 29., vasárnap

Csupa csoki torta

Még a múlt héten készült ez a finom torta, az uracskám szülinapjára. Ezen a héten nyaralni voltunk, úgy hogy csak most tudom pótolni a receptet. 
Hozzávalók: egy 6 tojásos ,kakaós piskótalap: 6 tojás, 8 evk. cukor, 3 evk. kakaó, 3 evk. liszt, fél tasak sütőpor, 2 evk. olaj.
Különválasztjuk a tojások sárgáját a fehérjéktől. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, rendre hozzáadjuk a sárgákat is, beleszitáljuk a kakaót meg a sütőporos lisztet, majd a végén az olajat is hozzákavarjuk. Egy 24 cm-es átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.
Ha kihűlt, két lapba vágjuk, mindkét lapot megkenjük finom málna
lekvárral (szirupozás helyett).
A krémhez szükséges: 2 csokis hidegen kötő pudingpor, 400 ml hideg tej, 5-7 evk. porcukor(tetszés szerint), 200 ml tejszín, 150 g cukrozott kimagozott meggy(üvegből), 150 g keserű csoki, 10 g zselatinpor.
A pudingporhoz hozzáadjuk porcukrot meg a hideg tejet és kemény habbá verjük. Ugyanúgy a tejszínt is.  A fele pudingrémhez hozzáadjuk a tejszínhabot , a feldarabolt csokit, a kiszorított meggyet és a beáztatott,  felmelegített zselatint. Ezzel töltjük be a tortát.
A tortát a maradék pudingkrémmel jó vastagon bevonjuk és tetszés szerint díszítjük.

2018. július 18., szerda

Füstölt lazac saláta

Nem is olyan rég vendégeim voltak, Kanadából. Ajándékba kaptam egy doboz halat.
Aztán alíg vártam, hogy a lányommal elkészíthessük. A finom hús mellett még nagyon sok hozzávalót használtunk: 4 darab főtt krumplit, 3 főtt tojást, 2 friss uborkát, 1 lila hagymát, egy nagy csokor friss sóskalevelet, sót, borsot, pár evk. olívaolajat.
A krumplit kockákra vágtuk, a tojást meg az uborkát karikára, a hagymát szálára, a friss sóskát meg csak úgy beletépkedtük. 
Mindent egy nagy tálba tettük hozzáadtuk a feldarabolt halat is, kellően ízesítettük, meglocsoltuk egy kis olívaolajjal, összeráztuk és AZONNAL TÁLALTUK. Fenséges volt!!!!
Mégegyszer nagyon köszönöm Marika drága, nagyon finom volt.

2018. július 10., kedd

Selymes búzadara leves

Most egy nagyon egyszerű, ám nagyon finom levest fogok bemutatni. Szinte semmiből készül bő félóra alatt.
Hozzávalók(2 személyre): 1 kis diónyi fehér hagyma, fél sárgarépa, 3 evk. búzadara(gríz), 1 vegetakocka, pár szál petrezselyemzöld, 2 evk. olaj, 1 liter víz, kevés só.
A hagymát nagyon apróra vágjuk, a sárgarépát a kis lyukú reszelőn lereszeljük. Forró olajban először a hagymát üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a sárgarépát is , megszórjuk a búzadarával világosbarnára pirítjuk, gyorsan felöntjük hideg vízzel, beledobjuk a vegetakockát, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel, sózzuk, és készre főzzük. Ízlés szerint csípőspaprikával tálaljuk.

2018. július 4., szerda

Ecetes uborka , télire

A sok eső után kertünkben rengeteg uborka terem. Minden harmadik nap szedjük, folyamatosan. Ma két 3 litres üveget sikerült megtöltenem uborkával. 
Hozzávalók: uborka, torma, csombor, kaporszár.
Az üvegeket alaposan kimossuk. Az uborkát több vízben jól megmossuk. A tormát megtakarítjuk, megmossuk, ugyanúgy a csombort és a kaprot is.
Az üveg aljára csombort, tormát meg kaprot teszünk, ráhelyezzük az uborkákat , jó szorosan egymás mellé. Az üveg közepe táján még teszünk egy-egy szál tormát, aztán folytatjuk uborkával míg az üveg meg nem telik. Tetejére megint jön egy sorozat a csombortból, kaporból meg a tormából.
Feltöltő levet készítünk a következő módon:
Az uborkával megtelt üvegekbe hideg vizet töltünk(színültig), majd a vizet egy tiszta edénybe kitöltjük és forrni tesszük. A jódmentes só meg a cukor  mennyisége az üveg ürtartalmától függ.
Például most a két 3 litres üveghez 6 evk. só, 3 evk. cukor, 300 ml 9 fokos ecet, 1 tasak konzervpor kerül. Ezeket a forrásban levő vízhez adjuk, jól kiforraljuk mad az uborkára töltjük. 3 óra múlva kitöltjük az üvegekből a feltöltő vizet, újra felforraljuk, majd miután rátöltöttük az uborkára az üvegeket azonnal lekötjük és száraz dunsztba tesszük. 
Megjegyzés: az üvegbe még tehetünk az uborka közé csípőspaprikát, meggylevelet, borsszemeket, mustármagot...

2018. június 24., vasárnap

Tejszínhabos gyümölcstorta

A lányom szülinapjára készült ez a finom torta. Két gyömölcsöt használtam fel : a meggyet és a málnát. Jó választás volt, mert nagyon ízletes és aromás torta lett. 
Hozzávalók(18 cm-es tortaformához): 
1 kakaós piskótalap: 6 tojás, 6 evk. cukor, 4 evk. liszt, 2 evk. kakaó, fél tasak sütőpor, 4 evk. olaj.
A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük , rendre hozzákavarjuk a sárgákat, kanalanként a sütőporos lisztet, majd a végén szép óvatosan, cseppenként hozzákavarjuk az olajat is. Sütőpapírral ellátott tortaformába tesszük, előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.
A krémhez szükséges: 1 tasak hidegenkötő vaníliaízű pudingpor, 5 evk. cukor(ízlés szerint), 250 ml hideg tej, 400 ml tejszín , 15 g zselatinpor, 200 g kimagozott meggy. 
Még: 100 ml málna szirup, friss málna és  fényes cukorkák a díszítéshez.
A málnaszirupot kevés vízzel felhígítjuk, a piskótalapot vízszintesen kettészeljük és mindkét lapot sziruppal belocsoljuk.
A pudingport a tejjel meg a cukorral jól kikavarjuk. A zselatint 4 evk. vízbe beáztatjuk. A növényi tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a felmelegített zselatint, majd a habot kettéosztjuk.
Felét a pudingkrémhez adjuk amihez még a meggyet is beletesszük.
Ezzel a krémmel töltjük be a tortát. 
A maradék tejszínhabbal bevonjuk a tortát, csak másnap díszítjük.
Drága kicsi lányunk Isten éltessen sokáig!!!!

2018. június 17., vasárnap

Káposzta saláta Jamie Olivertől

A héten láttam ezt a receptet J. Olivertől, a tévében, rögtön le is jegyeztem, mert nagyon megtetszett. Ma ebédre el is készítettem, szinte megkoronázta ételünket, annyira de annyira finom volt.
Hozzávalók 2 személyre: öklömnyi friss káposzta, fél fehér hagyma, fél  piros friss csipőspaprika , 4 mentalevél, 3 szál friss petrezselyemzöld, 1 kisebb citrom leve és héja, só, kevés olaj(ha lehet olíva).
A káposztát legyalultam, a hagymát szálára vágtam, a csipőst karikára, a petrezselymet apróra vágtam, a mentát apróra tépkedtem. Ráreszeltem a citromot, sóztam, citromlevet szorítottam rá, kevés olajjal meglocsoltam, jól összeráztam és AZONNAL tálaltam. Fenségeeeees próbáljátok ki!!!!

2018. június 13., szerda

Pizza variációk

Kevés hozzávalóból is készülhet finom pizza.
Az elsőt májkrémmel(konzerv) kentem le, paradicsomkarikákkal raktam ki, reszelt sajttal megszórtam és rögtön sülni is tettem.
A másikat: olajos halkonzervet turbóztam fel egy kis dinsztelt hagymával, ízesítettem, paradicsomszeletkékkel díszítettem, reszelt sajttal megszórtam és sütötttem.

A két adag pizzatésztához szükséges: 17 g friss élesztő, 200 ml langyos víz,1 evk. cukor, 1 csapott kisk. só, 4 evk olaj, 350 g liszt.
A fenti hozzávalókból egy rugalmas tésztát gyúrunk, duplájára kelesztjük, kettéosztjuk és tetszés szerint készítjük tovább.


2018. június 5., kedd

Rántottás Stefánia szelet krumplipürével, vegyes párolt zöldségekkel

Ez a szép színes Stefánia szelet ebédünk fénypontja volt. 
Hozzávalók: 1 kg darált disznóhús, 2 szelet kenyér, 100 ml tej, 2 tojás, só, bors, fokhagymapor. Még: 5 tojás, só, bors, kevés olaj, 1 darab kápia paprika.
A kenyérbelet tejbe áztatjuk, kinyomkodjuk, a húshoz adjuk és a többi hozzávalóval jól összedolgozzuk. 5  tojásból kevés olajon rántottát sütünk, kihűtjük.
A húst beolajozott alufóliára terítjük, rápakoljuk a rántottát, kirakjuk paprikaszeletekkel, sózzuk, borsozzuk, majd szép óvatosan feltekerjük. 
Kalácstepsibe helyezzük, majd előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük ( kb. 60 percre). Még mielőtt készre sülne, a fóliát eltávolítjuk és a húst kitakarva sütjük tovább, míg külseje szép piros, ropogós lesz.

2018. május 30., szerda

Bundás halrudak szalmakrumplival és cseresznye szósszal

Ma egy nagyon ízletes ebédet készítettem. A halat próbáltam kombinálni a cseresznye szósszal meg a krumplival. Eredetileg krumplipürét akartam, aztán a szalmakrumplinál maradtam.
Hozzávalók: személyenként 2-2 nagyobbacska krumpli,
 Szószhoz (2 személyre): egy marék cseresznye, 2 evk. vaníliaízű pudingpor, 300 ml tej, 100 ml víz, egy darabka vaj, só, cukor.
Még: fagyasztott bundás halrudacskák, olaj a sütéshez.
Először megsütjük a krumplit.
A szószhoz a cseresznyét először megmossuk, kimagozzuk, kevés vízben előfőzzük, majd hozzáadjuk a tejben feloldott pudingport, sózzuk, cukrozzuk és jól besűrítjük. A végén adjuk hozzá a vajat, hogy szép fényes legyen.
A halrudacskákat fagyottan bő ,forró olajban kisütjük.

2018. május 21., hétfő

Szavarin torta

A fiam szülinapjára készült ez a finom, egyszerű torta.
Bizonyára ismeritek és ettetek is már Szavarint. Én most a tepsis változatát sütöttem meg, azaz a tésztát most nem tettem külön-külön formákba, hanem  tortaformába simítottam az egész tésztát és egyben  sütöttem meg.
Hozzávalók: 7 g friss élesztő, 100 ml langyos tej, 50g cukor, 4 egész tojás, 5 evk. olaj, 120-150 ml langyos víz, 350 g fehér liszt(ooo), pici só.  A cukorsziruphoz 300 g cukor, 1 liter víz. 3 evk. eperíz, 250 g tejszín, pár szem eper. 50 g g vaj vagy margarin a tortaforma kikenéséhez.
Az élesztőt a cukorral elkavarjuk, hozzáadjuk a langyos tejet, aztán szép sorba a többi hozzávalót. Mixerrel jól kidolgozzuk, egy folyékony ám vastag kelt tésztát kell kapjunk. Letakarva 45 percig pihentetjük. Míg kel a tészta addig megfőzzük a szirupot.
27 cm-es átmérőjű tortaformát vajjal vagy margarinnal kikenünk, beletöltjük a megkelt tésztát, majd előmelegített 180 fokos sütőbe sülni tesszük. A megsült tésztát hagyjuk kihűlni. A tortaforma peremét eltávolítjuk és  a tortát nem mozdítjuk, 12 szeletre vágjuk.
Visszatéve a peremét, rátöltjük a kihűlt cukorszirupot és hagyjuk egy éjszakát, hogy jól átitatódjon a tészta. A cukoszirupot tetszés szerint lehet ízesíteni különböző eszencekkel, én most nem használtam. Másnap a felszeletelt tortát egy tálra helyezzük, ecsettel szép óvatosan rákenjük az eperízt. Felverjük a tejszínt. Mindegyik szeletre jó nagy tejszínhabrózsákat nyomunk és tetszés szerint  friss eperrel díszítjük.


2018. május 17., csütörtök

Apró, sós kiflicskék

Sör-borkocsolya készült ma nálunk(férjem örömére).
Belül üres, de tetejükre szórtam rá szezámmagot meg köménymagot, valamint kukoricapelyhet.
Igen jól hallottátok, láttátok: két tepsinyit kukoricapehelybe forgattam . Nagyon finomak lettek, csak úgy faltuk...
Hozzávalók: 600 g finom liszt, 1 tojás, 1 evk. só, 170 ml tej, 4 evk, tejföl, 50 ml olaj, 1 evk. cukor, 25 g friss élesztő. Még: 1 tojás a lekenéshez, magok(szezám, kömény, len), tört kukoricapehely.
Kelt tésztát gyúrunk a szokásos módon. Egy órát pihentetjük, míg duplájára növekszik. Deszkára borítjuk, átgyúrjuk, négybe osztjuk, mindegyik darabot kör alakúra nyújtjuk, 12-be vágjuk, egyenként feltekerjük, azaz kiflivé formáljuk. Mindegyiket felvert tojással lekenjük, magokat hintünk rá, vagy tört kukoricapehelybe forgatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk és készre sütjük.

2018. május 10., csütörtök

Rizses saláta leves

   
Megint egy finom, egyszerű, tartalmas tavaszi leves.
Nincs benne sült szalonna, sem császárszalonna de még rántottát sem főztem bele. Rizset szórtam bele meg sok sok kaprot...
Hozzávalók: 2-3 nagy fej saláta, 1 csokor friss kapor, 10 cikk fokhagyma vagy egy nagy csokor fokhagymaszár, 2 evk. rizs, 2 evk. olaj, 2 evk. liszt, 1 tojássárga, 150 ml tej, ecet, só, pici cukor.
A salátát több vízben megmossuk, majd széttépkedve adjuk a felforrt vízhez, amibe előzőleg kevés olajat, sót, meg cukrot és a fokhagymát tettük. A saláta után az apróra vágott kaprot és a megmosott rizset tesszük a leveshez, aztán a lisztes eresztéket.
Ha már puha a rizs, akkor ecettel savanyítjuk. Tűzről levéve a levest, tojássárgás tejjel behabarjuk.

2018. május 3., csütörtök

Paradicsomos, kapros borsófőzelék csóré kolbásszal(miccsel)

Ilyenkor tavasszal,  tele van a kertünk friss kaporral. El is készítettem hamarjában ezt a finom borsófőzeléket! Feltétként miccset sütöttem olajban.
Hozzávalók:  egy konzervdoboz 400 g -os zöldborsó, 1 kis fej hagyma, 2 evk. liszt, 1 csokor zöld kapor, 500 ml paradicsomlé, 50 ml olaj, só, bors, pici cukor.
A felaprított hagymát forró olajon üvegesre dinszteljük, meghintjük liszttel, világosra pirítjuk, felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk a leszűrt borsót meg az apróra vágott friss kaprot, sózzuk, borsózzuk és készre pároljuk. Ha nem elég édes, egy kis cukrot is adhatunk hozzá. Tükortojással, sült kolbásszal, miccsel bármivel tálalható.

2018. április 24., kedd

Almavirágos, citromkrémes torta

       
Még húsvéttól maradt 2 tasak hidegen kötő pudingporom, amolyan citromízű. Gondoltam, most sütök egy piskótát, megtöltöm vele, aztán szépen feltekerem. Aztán tészta sütés közben, hirtelen változtattam a terven és tortát készítettem, amit almavirággal díszítettem.
     Hozzávalók: 4 tojás, 8 evk. cukor, 8 evk. liszt, 4 evk. víz, 5 g sütőpor, pici só. Még: 2 tasak hidegen kötő pudingpor, 400 ml hideg tej, 8 evk. cukor. A cukorsziruphoz: 3 evk. cukor, 200 ml víz.
A fenti hozzávalókból piskótát sütünk 24 cm-es átmérőjű tortaformában.. Ha kihűlt 3 lapba vágjuk.
A hideg tejben feloldjuk a cukrot, hozzáadjuk a pudingport, majd robotgép segítségével sűrű krémmé keverjük.
Elkészítjük a cukorszirupot, majd mindegyik tortalapot gyengéden  belocsoljuk. A krémmel betöltjük a tortát, vigyázva, hogy a tetejére meg a szélére is jusson. Almavirággal díszítjük és azonnnal fogyasztjuk.

2018. április 18., szerda

Mustáros sült krumpli, mint köret

   
Nagyon megszerettük a mustáros sült krumplit.
Amíg a fasírtok sütésével bibelődöm, addig  elkészül a sütőben a burgonya is.
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 2 evk. olaj, 2 evk. mustár, 4 cikk zúzott fokhagyma, fél kisk. fűszerpaprika, só. bors.
A nyers burgonyát meghámozzuk, megmossuk és tetszés szerint feldaraboljuk. Az olajat összekeverjük a mustárral és a fokhagymával, fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával, majd a feldarabolt krumplira töltjük. Az így előkészített krumplit egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és előmelegített 180 fokos sütőben készre sütjük.


2018. április 12., csütörtök

Mágnás diós szelet, 8. blogszülinap, 600. bejegyzés

     
Elérkeztem a 600. bejegyzésemhez és a 8. blogszülinaphoz.
Mit mondjak : hosszú időszak , rengeteg recept, heti egyszeri jelentkezés, folyamatos tanulás(fotó, internet).
Szívből köszönöm  lányom mindennapos segítségét , családomnak, hogy támogat, olvasóimnak, követőimnek a világ minden tájáról. hogy nap mint nap itt vagytok, értelmet adva munkámnak.
Erre a különleges alkalomra  készült ez a finom süti. Eredeti recept szerint a sütemény tetejét rácsozni kell, én most keksz kiszúrókat használtam, így egy picit ünnepélyesebbé tettem.
         Hozzávalók: 300 g fehér liszt, 200 g sütőmargarin, 100 g porcukor, 1 tojás, 1/2 tasak sütőpor, pici só.
A fenti hozzávalókból linzer tésztát gyúrunk, fél órára jégszekrényben pihentetjük.
Míg pihen elkészítjük a tölteléket.
      Ide szükséges: 200g porcukor, 3 tojássárga, 200 g darát dió, 3 tojásfehér habja, 1 citrom héja. Még: 4 evk. barackíz.
     A porcukrot a tojássárgákkal habosra kavarjuk, hozzáadjuk a diót, a citromhéjat, majd szép óvatosan a keményre vert tojáshabot is.
A linzertészta felét kinyújtjuk tetszés szerint kis csillagokat, köröket, illetve szívecskéket vágunk ki, félretesszük.
   A maradék tésztát összegyúrjuk a tészta másik felével, újra kinyújtjuk, sütőpapírral ellátott 24x38 cm tepsibe tesszük, rákenjük a barackízt, a diós krémet rásimítjuk, kirakjuk a kivágott tésztafigurákkal és az előmelegített 180 fokos sütőbe megsütjük.

2018. április 4., szerda

Gombapaprikás disznókaraj

   
Az idén sem vettünk bárányt, így maradott a közkedvelt disznóhús.
Gyönyörű karajt vettem, amiből ez a fenséges ételt készült.
    Hozzávalók: 1 kg disznókaraj, 3 hagyma, 1 evk. daráltpaprika, só, bors, fűszerpaprika, 50 ml olaj. Még: 400 g gomba(konzerv), 2 evk. liszt, 400 ml tejföl.
     A húst felszeleteljük és forró olajban elősütjük, tányérra szedjük. A visszamaradott olajban megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a darált(sós)paprikát. Visszatesszük a karajszeleteket, ízlés szerint fűszerezzük,kevés vizet öntünk rá és puhára pároljuk. Ha már megpuhult a hús, hozzáadjuk a leszűrt és szeletelt gombát, tejfölös liszttel behabarjuk, jól kiforraljuk és bármilyen főtt tésztával tálaljuk.

2018. március 20., kedd

Csirkefasírt tésztával és egres szósszal

Csirkehúsból már többször készítettem fasírtot. Most egy érdekes receptre akadtam egy orosz blogon, ki is próbáltam és a végeredmény nagyon tetszett. A receptben a darált csibehúst fűszerezés után össze kell vegyíteni híg palacsintatésztával, majd kanalanként forró olajba szaggatni és azonnal sütni.
Hozzávalók 4 személyre a palacsintatésztához: 200 ml tej, 2 tojás, 3-4 evk. liszt, késhegynyi sütőpor. Még: 250-300 g darált csirkehús, 2 cikk fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika, olaj a sütéshez.
Először a darálthúst fűszerezzük, aztán bekavarjuk a hígpalacsinta masszáját, aztán rendre hozzáadjuk a húshoz és jól elkavarjuk. 
Kanállal forró olajba szaggatjuk és hirtelen kisütjük. Olyanok mint valami konnyű fánkok, nagyon ízletesek. Szerintem halhússal is megy.

2018. március 13., kedd

Szójás rakott káposzta

       
Benke Laci bácsitól loptam az ötletet, így én is elkészíthettem ezt a finom böjtös ételt.
Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta,  150 g rizs, 100 g szójagranulátum, 1 hagyma, 1 paprika, só, bors, fűszerpaprika, 50 ml olaj, sok tejföl.
A rizst sós vízben puhára főzzük. A káposztát leveleire szedjük, a leveleket felcsavarjuk és vékonyra (szálára) vágjuk. Vizet öntünk rá és ezt is puhára pároljuk.
A szóját egy vegetakockával meg vízzel 15 percig pároljuk. Míg jól kideged, addig elkészítjük a pörköltalapot. A hagymát apróra vágjuk , üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a felaprított paprikát azzal is tovább pirítjuk, aztán az előfőzött szóját. Ízlés szerint fűszerezzük és készre főzzük. 
Egy hőálló tálba kevés olajat töltünk rátesszük a káposztát, a rizset majd az elkészített szóját. Meglocsoljuk tejföllel, majd jöhet egy újabb sorozat: káposzta, rizs, szójapörkölt, tejföl.
A tálat előmelegített sütőbe toljuk és 40 percig sütjük.
Nagyon finom!!!

2018. március 6., kedd

Egyszerű sajtos lepény

Most egy sós lepényt hoztam. Pizzatésztát gyúrtam 600 g lisztből. Ebből az adagból 2 lepény lett.
Hozzávalók a pizzatésztához: 25 g friss élesztő, 1 evk. cukor, 100 ml langyos víz, 2 evk. liszt. Még: 600 g fehér liszt, 1 evk. só, 5 evk. olaj, 200 ml langyos víz. Tovább: 400 g reszelt trapista sajt, 1 tojás, szezámmag.
A fenti hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk. Duplájára kelesztjük, majd ketté osztjuk. Mindegyik darabot átgyúrjuk , kinyújtjuk meghintjük 150-200 g reszelt sajttal, összehajtogatjuk, megint kinyújtjuk és olajozott tepsibe helyezzük. Én most spirális alakba feltekertem, felvert tojással megkentem, szezámmaggal meghintettem és 180 fokos sütőben készre sütöttem.

2018. február 27., kedd

Csokipudingos keksztorta

   
Hétvégi desszertünk egy finom pudingos, diós keksztorta volt.
Hozzávalók: 2 tasak(40 g-os) csokiízű pudingpor, 800 ml tej, 10 evk. cukor, 100 g margarin. Még : 500-600 g háztartási keksz, 6 evk. darált dió, 1 fiola rumeszenc.
Először megfőzzük a pudingot ,de mielőtt teljesen kihűlne hozzáadjuk a feldarabolt margarint.
A kekszet meg a diót ledaráljuk, majd hozzáadjuk a kész pudingot és a rumeszencet. Jól összedolgozzuk, kalácsformába símítjuk, egy éjszakára jégszekrénybe tartjuk. Másnap tálcára borítjuk, tetszés szerint díszítjük.

2018. február 21., szerda

Buktás pizza

Nézzétek mit sütöttem vacsorára! Egy különleges pizzát! A fiúk nagyon szerették, még melegen percek alatt elfogyott.
Hozzávalók a pizzatésztához: 20 g friss élesztő, 1 evk. cukor, 2 evk. liszt, 100 ml langyos víz. Tovább: 400 g fehér liszt, 1 csapott kisk. só, 4 evk. olaj, 150 ml langyos víz.
A fenti hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk, duplájára kelesztjük.
Még szükséges: 1 nagy fej hagyma olajban megdisztelve(só, bors, fűszerpaprika), 200 g feldarabolt préseltsonka, 400 g mozzarella (felét feldaraboljuk, a másik adagot a majdnem kész pizzára reszeljük), 100 ml ketchup, 2 csípőspaprika(üvegből).
Először a tepsit kevés olajjal kikenjük . A megkelt tésztát kis gömbökre osztjuk, mindegyik buktácskát mozzarellával meg sonkával töltjük, rendre ketchupba mártjuk és a tepsibe sorakoztatjuk. Mindegyikre  jó olajos ,dinsztelt hagymát halmozunk, majd előmelegített 180 sütőbe sülni tesszük. A végén a majdnem kész pizzát megszórjuk reszelt mozzarellával és készre sütjük. Apróra vágott csípősparikával díszítjük, ketchuppal kínáljuk.

2018. február 13., kedd

Borban pácolt sertésmáj rizses mexikói salátával

A mai ebéd sült, fűszeres sertésmáj volt. Mielőtt a májat megsütöttem volna, azelőtt pár órát egy különleges pácban tartottam. 
A pác hozzávalói: 100 ml bor, 100 ml olaj, 3 evk. mustár, 1 kisk. apróra vágott tárkony, 3-4 cikk fokhagyma, bors.
A fenti hozzávalókat jól összekavarjuk, a felszeletelt májat beletesszük, pár órára hideg helyen tartjuk, majd rendre forró olajban megsütjük. Ez a pác kb. 500-600 g sertésmájnak elég.
Megjegyzés: a májat miután kivettem a pácból nem töröltem át, csak  lecsöpögtettem és azonnal sütöttem. Csak tálaláskor sózzuk. 

2018. február 6., kedd

Zsemlemorzsás tejbegríz torta

Most egy nagyon egyszerű desszertet hoztam. Próbáljátok ki megéri!
Hozzávalók: 1200 ml tej, 6 evk. cukor, 12 evk. búzadara(gríz), citromhéj, pici só. Még : pár evk. meggy lekvár, 200 g keksz, 1 evk. vaj.
Először a kekszet apróra törjük és a felhevített vajon picit megpirítjuk. Egy nagyobb lábas aljára pár evőkanál morzsát szórunk.
Tejbegrízt főzünk a szokásos módon. Ha kellően besűrűsödött (még melegen ) felét a morzsára töltjük.
Lekvárral gazdagon megkenjük, rátöltjük a maradék főtt grízet, megszórjuk kekszmorzsával és egy órát  hideg helyen tarjuk. Tálaláskor a tortát egy nagyobb tányérra borítjuk és szeleteljük. Finoooom!

2018. január 30., kedd

Tízperces fánk

Második nekifutásra csak sikerült megsütnöm ezt a csodálatos fánkot.
Bekavarása tényleg tíz perc, na jó a sütése már harminc, de hogy azután tíz perc alatt el is tűnt az is igaz!
Hozzávalók: 2X 2,5 ml-es bögre liszt, 2 egész tojás, 2 evk. cukor, 280 g  joghurt (vagy tejföl), 1 sütőpor, pici só, olaj a sütéshez.
A fenti hozzávalókat összekeverjük, majd egy kiskanál segítségével a forró olajba szaggatjuk. Lassú tűznél sütjük. Félidőnél a fánkok éredekes módon maguktól megfordulnak.
Porcukorral vagy bármilyen ízzel tálaljuk.


2018. január 23., kedd

Zöldborsós szójapörkölt


Na tessék! Megint egy újabb szójás kaja. Ez is a szuperolcsó kategóriába tartozik.
Hozzávalók: 200 g szója (2 tasak 100 g-os), 3 hagyma, 1 paprika, só, bors, fűszerpaprika, 1 kisk. vegeta, olaj. Még: 1 nagy doboz borsó(vagy 300 g fagyasztott).
A szójára vizet töltünk, kevés vegetával megszórjuk és puhára főzzük. Leszűrjük.
Pörköltalapot készítünk: az apróra vágott hagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a feldarabolt paprikát, sózzuk, borsózzuk, fűszerpaprikával szórjuk meg, hozzáadjuk a leszűrt szóját meg a konzervborsót és jól ősszefőzzük.

2018. január 17., szerda

Dödölle

Ma ebédre dödöllét készítettem. Ez egy nagyon finom, laktatós étel és olcsó is. Pirított hagymával meg sok tejföllel nyakon öntve fenségeeees!
Hozzávalók: krumpli, liszt, só. Még: hagyma, disznózsír, fűszerpaprika, só, tejföl.
A krumplikat megpucoljuk, kockára vágjuk és sós vízben puhára főzzük. Egy krumplinyomó segítségével a  vízben a krumplit  megtörjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy egy keményebb galuska tésztát kapjunk. Egy kisebb lábaskában forró zsíron hagymát pergelünk, sózzzuk. A zsírt a hagymáról leszűrjük , egy serpenyőben megint felmelegítjük, a krumplis masszából kanál segítségével kis galuskákat szaggatunk és pár perc alatt aranybarnára sütjük. A visszamaradt pergelt hagymát fűszerpaprikával ízesítjük és a kész dödöllére öntjük. Tejföllel tálaljuk.

2018. január 9., kedd

Majonézes fokhagymás chia mag

Késő délután készítettem ezt a furcsa kencét. A fotóért külön bocsánatot kérek, majd legközelebb kicserélem.
Ezt a sós chia mag változatot egy román blogon láttam, de majonéz nélkül, csak úgy olajjal, hagymával ízesítve. Én most fokhagymával ízesítettem és majonézesen:nagyon finomra sikerült!
Hozzávalók: 3 evk.  chia mag, 100 ml hideg víz. A majonézhez: 1 tojássárga, 1 kisk. mustár, 200 ml olaj, só, bors.
Még: 1 cikk fokhagyma, pár csepp citromlé.
A chia magot 30 percre vízbe áztatjuk. Míg a magocskák kidegednek, addig kikavarjuk a majonézt a szokásos módon.
A majonézbe kavarjuk a megduzzadt magot, ízesítjük tört fokhagymával meg citromlével. Tálalásig jégszekrényben tartjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

2018. január 2., kedd

Korhelyleves

Az idén rendkivül finom korhelylevest főztem. 
Hozzávalók (4 személyre): 3 sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 szelet zeller, 1 kis fej savanyúkáposzta, pár deci káposztalé( ízlés szerint), 1 hagyma, 2 evk. olaj., csombor, só. A gombócokhoz: 300 g darálthús(sertés), 3 evk. rizs, 1 tojás, 1 kis fej hagyma, só, bors.
Még: 2 evk. liszt, 1 tojássárga, 100 ml tejföl.
A sárgarépát, a petrezselymet, a zellert meg a hagymát apróra vájuk  és forró olajon megdinszteljük, megszórjuk liszttel, kevés csomborral, sóval, felöntjük hideg vízzel és főni hagyjuk. A savanyú káposztáról lefejtünk pár levelet , felgöngyöljük, felvágjuk és a felforrt leveshez adjuk. 
 A gombócokhoz a húst összedolgozzuk a megmosott rizzsel, az egész tojással, a reszelt hagymával, sóval borssal. Kis gömböket formálunk és a félkész leveshez adjuk. Ha minden készre főtt, a levest káposztalével savanyítjuk, majd tojássárgás tejföllel behabarjuk.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...