2014. január 4., szombat

Lencsés egytál

      Nagy örömömre, a mai ebédet a lányom főzte. Már rég készültünk lencsét enni, az idén, hát itt volt  az ideje. A lányom oly ügyesen forgolódik a konyhában, hogy öröm nézni. Mindent rutinosan végez, bármit megfőz recept után és érdekes, hogy ez a lencsés egytál is, mintha finomabbra sikerült, mint az enyém.
    Hozzávalók: 250 g zöld lencse, 2 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 250 g kaizer, 4 paradicsom (borkánból is lehet), 200 ml paradicsomlé, 2 evk. olaj, 2 babérlevél, bors, csombor, só, cukor. 


     A lencsét beáztatjuk és legalább 3 órát duzzadni hagyjuk. (Ha ezt elfelejtettük, akkor 10 percig a lencsét előfőzzük, leszűrjük.) A kaizert kisebb kockákra, kevés olajban megpirítjuk, a leszűrt lencséhez adjuk. Az egyik hagymát apróra vágjuk, kissé azt is megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, csomborozzuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomokat, a levet is, a zúzott fokhagymát és pár percig összefőzzük, aztán a lencséhez öntjük. Mindezeket egy jénai tálba öntjük, beleszúrjuk a  babérleveleket, tetejét kirakjuk hagymakarikákkal. Mindegyik hagymakarikát egy pici pirospaprikával szórunk be és mehet az előmelegített sütőbe kb. 30 percet sülni.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes a Lányod, hogy ilyen finomságot készített. Így még ismertem a lencsét, de nagyon tetszik. A kaizer sonkát, vagy valami mást takar?? Persze hogy jobban ízlett, ha a Lányod készítette. Egyrészt büszke vagy, hogy ilyen ügyes, másrészt nem teltél el az illatokkal főzés közben.

    VálaszTörlés
  2. Bocsi kimaradt egy nem. Azt akartam írni, hogy így még nem ismertem a lencsét.

    VálaszTörlés
  3. Az alma nem esik messze a fájától:) Gratula a lányodnak:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...