2011. augusztus 25., csütörtök

Szilvás gombóc



És eljött a szilvás gombóc készítésének ideje is. Az idén már harmadszor készítem és csak most vettem észre, hogy nem írtam bejegyzést róla.
Egy kicsit pepecs munka, de higgyétek el, megéri.
40 darabhoz a hozzávalók: 1 kg burgonya, 350 g liszt, 3 tojás, 1 evk. disznózsír vagy 100 g vaj, pici só.
Továbbá 25 szem szilva, 250 g zsemlemorzsa, 100 g vaj, cukor, fahéj.
A burgonyát megmossuk és héjastól főni tesszük. Miután megfőtt, még melegen meghámozzuk, áttörjük, vagy megreszeljük, hűlni hagyjuk.
A szilvákat megmossuk, kimagozzuk és félbevágjuk.
Egy nagyobb edénybe vizet forralunk, amibe aztán a gombócokat kifőzzük.
Ha már meghűlt az áttört burgonyánk, összedolgozzuk a liszttel, a tojásokkal, a vajjal meg egy kis sóval. Tésztánkat kettéosztjuk, felét deszkára borítjuk, rúd formájára alakítjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk.



Mindegyik szeletkét tenyerünkben jól szétlapítjuk, egy-egy szilvát teszünk a közepébe, majd gömböket formálunk.
Ha netán éretlen a szilvánk egy kis cukrot is tehetünk rá még mielőtt felhasználjuk.
A gombócokat forró, lobogó, sós vízbe tesszük főni egy pár percre, addig amíg feljönnek a víz felszínére. A zsemlemorzsát vajban megpirítjuk, ebben hengergetjük meg majd a kész gombócokat. Fahéjas cukorral még melegen tálaljuk.
Így járunk el a tészta másik felével is.
A tegnap megkaptam a dagasztógépet drága jó Édesanyámtól. Nagy meglepetés volt számomra, még álmomba sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megkapom.
Drága jó Édesanyám, még egyszer nagyon szépen köszönöm! A Jó Isten adjon erőt egészséget továbbra is.

16 megjegyzés:

  1. Felicitaciones Juci,un gran regalo,y las albóndigas están estupendas,linda receta me gustó,abrazos grandes.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszták a gombócok én is készítek hamarosan, nagyon imádjuk.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta a gombócod! Nagyon boldog lehetsz Juci hogy még édesanyád tud meglepetést szerezni neked! Használd egészséggel a gépet!

    VálaszTörlés
  4. Mmm, de megkóstolnám! Mit kóstolnám, inkább jól belaknék vele! :)))

    Gratulálok a meglepetésedhez, készítsetek együtt sok-sok finomságot a családodnak! :)

    VálaszTörlés
  5. Ma mi is ezt eszünk klaszikusan úgy ahogy édesanya késziti.

    VálaszTörlés
  6. Imádom a gombócot, meg a nudlit is:) A dagasztógépet használd egészséggel, nekem nagyon jó barátom lett a konyhában, naponta nagy segítségemre van. Remélem neked is az lesz.

    VálaszTörlés
  7. Már délután megcsodáltam a gombócaidat, csak időm nem volt üzizni :). Isteni finom. És csúcs szuper a dagasztógéped. Én is nagyon szeretnék. Mondd, kinek kell írni, hogy gyorsan kapjak :D ??

    VálaszTörlés
  8. Jucus, én ma nagyon szívesen Nálad ebédeltem és vacsoráztam volna, nagggyon szeretem ;-)
    Gratula a dagasztógéphez, biztos hogy könnyebb lesz vele kelt tésztákat készíteni!

    VálaszTörlés
  9. Szépek a gombócaid! Én is készülök már rá egy ideje, de még nem jött össze!:) a dagasztógépet használd egészséggel! Szerintem is szerencsés vagy, hogy Édesanyád még tud meglepetéseket szerezni!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szeretem. Sok örömet a dagasztógépedhez. :)))

    VálaszTörlés
  11. Hadd kérjek pár gombócot :)

    VálaszTörlés
  12. A szilvásgombócot vacsorára készítem, a szilva most lett a fáról leszedve, jó kis meleg volt szedés közben.Ennél már nehezebb nem lehet az elkészítése. Anyukádtól nagyon kedves volt, hogy meglepett ilyen csudi dagasztóval. Én tudom, hogy mekkora segítség.További jó munkát a gépedhez:):):)

    VálaszTörlés
  13. Nálunk is gombóc volt tegnap. Juci ! Boldog lehetsz, hogy Édesanyád még ilyen örönökben tud részesíteni. Nagyon jól ki tudod majd használni a masinát. Sok-sok boldogságot hozzá és jó kis recepteket vele.

    VálaszTörlés
  14. Lányok!
    Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a szép szavakat, nagyon kedvesek vagytok!
    Jelentem a gépet már felavattuk: pizza tésztát készítettem, egy nagy adaggal.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépek a gombócok!!!szeretem a jó házi gombócot! Anyukám tudott, még ilyen tökéletes gombócokat készíteni!Most már nem,mert nagyon fáradt és idős!!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...